A francia meló - beharangozó

2019 nov 09
3257 Megtekintés
A francia meló - beharangozó
Vasárnap este az EHF-kupa címvédőjeként kezdjük meg a nemzetközi kupaszezont a francia Nantes Atlantique Handball vendégeként. A csapat már útra is kelt, mi pedig összeszedtünk minden tudnivalót és érdekességet.

Helyzetkép

Ki ne emlékezne az Esjberg elleni EHF-kupa döntőre, és a pillanatra, amikor a lányok magasba emelhették klubunk történetének első nemzetközi serlegét. Az egész csapat nagyon várta már az idei rajtot, mely vasárnap este be is következik. A bajnokságban jó sorozatban vagyunk, és a Békéscsaba elleni főpróba is jól sikerült, mely zsinórban az ötödik győzelmünket jelentette. Nerea Pena felépülése jelentősen növeli a szakmai stáb variációs lehetőségeit, az utóbbi hetekben pedig a padról érkező játékosok is folyamatosan bizonyítani tudtak. Kjerstin Solas kivételével mindenki egészséges, és bevethető lesz a Nantes elleni odavágón.

Elindult a csapat Nantes-ba

A csapat szombaton a délelőtti órákban kelt útra, hogy Budapest, majd pedig München érintésével, egy átszállást végrehajtva este megérkezzen Nantes-ba, ahol az esti órákban Tor Odvar Moen és a szakmai stáb egy átmozgató edzést tart. A mérkőzés extra motivációt jelent két francia játékosunk Gnonsiane Niombla, valamint Camille Aoustin számára. Előbbi tavaly még a francia élvonalban játszott, így jól ismeri soros ellenfelünket, míg utóbbi 2014 és 2015 között a Nantes játékosa volt, csakúgy, mint korábbi játékosunk Estelle Nze-Minko.

Ellenfélmustra

A sorsolást követően ellenfélmustra című rovatunkban részleteibe menően bemutattuk a Nantes Atlantique Handball múltját és jelenét. Bővebben ITT!

De mit is érdemes tudni a Nantes Atlantique Handball jelenlegi formájáról? Az EHF-kupa 2. selejtezőkörében a holland Quintus ellen diadalmaskodtak 66:39-es összesítéssel, két nagyon magabiztos győzelemmel. A francia élvonalban két vereséggel nyitottak a Metz (32:27) és a Fleury Lorient (27:23) ellen, azóta viszont veretlenek. Legutóbbi kilenc bajnoki meccsükből nyolcat megnyertek, pár hete pedig 28:28-as döntetlent játszottak a BL-ben négy forduló után még mindig hibátlan Brest Bretagne ellen, mely jelenleg egy meccsel többet játszva, a Metz előtt vezeti a francia bajnokságot. A Nantes mindössze kétpontos hátrányban, a harmadik. A dán szakvezető Allan Heine tehát egy kiváló formában lévő csapatot gardíroz, melynek legnagyobb értéke a házi góllövőlistát is vezető spanyol klasszis Alexandrina Cabral Barbosa. Az ő hatástalanítása a párharc egyik kulcsa lehet, de a két francia kiválóságra is nagyon kell majd figyelnünk Paule Baudouin és Camille Ayglon-Saurina személyében.

Ahogyan tavaly a Lada Togliatti esetében, úgy most a Nantes és csapatunk révén is elmondható, hogy Fortuna a sorsoláskor nem volt kegyes. Hogy mit értünk ez alatt? Az erőviszonyokat figyelembe véve nagy valószínűséggel mindkét klubnak ott lenne a helye a főtáblán, de a párharcból csak egy valaki jut majd tovább.

Edzői szemmel

Tor Odvar Moen (edző – Siófok KC): „Nagyon szép emlékeket őrzünk erről a kupasorozatról a tavalyi évből, de ezek már csak emlékek. Egy nagyon erős ellenféllel fogunk találkozni, jó csapatuk van. Én viszont abból indulok ki, hogy ez ránk is igaz. A motiváció és az ambíció adott. Allan Heine személyében egy dán edzőjük van, aki az általam is jól ismert északi stílust képviseli, így azt gondolom, hogy a játék tekintetében nagy meglepetés nem érhet minket. Az egyéni képességekre építenek, vannak nagyon jó játékosaik. Említhetem itt Barbosa, Grigl, vagy Ayglon nevét is. Egy erős csapattal szemben is az a cél, hogy domináljunk, és magabiztosak legyünk saját magunkat illetően. Nem szabad elfelejteni, hogy ez csak a párharc első felvonása lesz. Egy olyan eredményt kell elérnünk, ami megadja a lehetőségét annak, hogy hazai pályán kiharcoljuk a továbbjutást."

Tor Odvar Moen és Bent Dahl

Közvetítéssel kapcsolatos információk

Nincsen jó hírünk. A Nantes Atlantique Handball arról tájékoztatta klubunkat, hogy sem a francia televízió, sem az ehfTV, sem pedig a klub nem közvetíteni élőben a mérkőzést. A kapott információk után úgy döntöttünk, hogy az anyagi költségeket vállalva mi közvetítjük a találkozót, de a hazai klub nem tud ehhez megfelelő minőségű internetet biztosítani az arénában. Amennyiben a mobilhálózat lehetővé teszi, egy Facebook live-ot megpróbálunk, ha nem, akkor szöveges közvetítésen keresztül tudjátok majd követni a mérkőzés alakulását. Sokan kérdezték, hogy miért nem tesz semmit a Sport TV? Nos, ők ebben az esetben a legkevésbé hibáztathatóak, hiszen ha nincsen átvehető jel, márpedig nincsen, akkor adás sincs. Megértéseteket köszönjük!