Asma Elghaouivel beszélgettünk az idei évről

2018 máj 31
1641 Megtekintés
Asma Elghaouivel beszélgettünk az idei évről
Asma Elghaoui nyilatkozott hivatalos honlapunknak a szezonzáró mérkőzés után.

– Milyen érzések kavarognak benned a szezon zárultával? 

– Egy hosszú és sok problémával tarkított szezonon vagyunk túl. Olyan volt, mint egy hullámvasút. Szinte minden hónapban újra kellett szerveznünk a játékunkat a folyamatos kiesések miatt. Megkönnyebbülten nyilatkozom most nektek így az utolsó mérkőzés után, boldog és egyben büszke is vagyok arra, hogy így is sikerült elérnünk a minimális célkitűzésünket. Egész évben mindenki keményen dolgozott, ezúton is gratulálok a lányoknak és köszönöm mind a szakmai stábnak, mind a menedzsmentnek a rengeteg segítséget, amit adtak nekünk. Van bennem szomorúság is, hiszen az edzőtől és néhány csapattárstól elbúcsúztunk. Ilyen a sport. Sok sikert kívánok nekik a folytatáshoz.


– Milyen volt a kapcsolatod Larssal? 

– Lars egy nagyon kedves és közvetlen ember, mind a mentalitásából, mind a korából fakadóan közel állt a csapathoz. Jól tudtunk együtt dolgozni. Olyan edző, aki minden alkalommal elvárja a maximális odafigyelést, sokat követel a játékosaitól, az edzéseken nincs pardon. Nem volt egyszerű dolga, de túljutott a nehézségeken és ezért dicséret illeti. A legjobbakat kívánom neki, remélem, hogy sikeres edző lesz a jövőben.


– Mit csinálsz a bajnoki szünetben? Milyen elvárásaid vannak a jövő évet illetően?

– Hosszú volt a szezon, minden energiánkat elhasználtuk, így most muszáj pihennem pár hetet. A jövő évvel kapcsolatban tele vagyok elvárásokkal. Tor személyében új edzőnk lesz, nem is akármilyen. A keret is erősödni fog, klasszis játékosokat igazolt a klub. Véleményem szerint nagyon komoly célokért fogunk küzdeni a következő szezonban. Szeretnénk megnyerni az EHF Kupát és a lehető legjobban végezni a magyar bajnoki és kupasorozatban. Az is fontos számomra, hogy szórakoztató, attraktív kézilabdát tudjunk játszani. Minden adott, rengeteget kell dolgoznunk az előszezonban, kell egy kis szerencse a szezon közben, hogy elkerüljék a csapatot a sérülések és akkor a munkának meglesz a gyümölcse.

Asma 26 bajnoki mérkőzésen 78 gólt szerzett a 2017/2018-as szezonban