Beleszólnánk a bajnoki versenyfutásba - előzetes

2019 ápr 23
2787 Megtekintés
Beleszólnánk a bajnoki versenyfutásba - előzetes
Szerda este, a K&H női kézilabda liga 21. fordulójában az FTC-Rail Cargo Hungária vendégei leszünk. A hétközi rangadón a papírforma nem mellettünk szól, de tovább küzdünk a bronzéremért, és megpróbálunk beleszólni a bajnoki cím sorsába.

Helyzetkép

Két győzelemmel zártuk az előző hetet, ez pedig azt jelenti, hogy továbbra is megvan az esélyünk a bronzérem megszerzésére. Szoros első játékrész után magabiztosan kerekedtünk a Kisvárda főlé egy hete hét közben, majd a hétvégén az Eszterházy ellen gyűjtöttük be a győztesnek járó pontokat.

A bajnokságban, zsinórban négy idegenbeli mérkőzés vár ránk, ebből kettő ezen a héten abszolválunk. Szerdán az FTC, míg szombaton az MTK otthonában lépünk pályára, kétszer utazunk tehát a fővárosba.

Ellenfélmustra

Az orosz Rosztov jobbnak bizonyult az egymás elleni negyeddöntős párharcban, így a Ferencváros idén is a négyes döntő küszöbén búcsúzott a Bajnokok Ligájától. A bajnoki cím azonban még meglehet a zöld-fehérek számára. Ehhez azonban tökéletes hajrára van szükségük, ami azt jelenti, hogy nem csak minket, de az Érdet és a Győrt is le kell győzniük. Hétvégén a Békéscsaba könnyed legyőzésével (21:41) hangolódtak, ez a hét azonban sokkal nagyobb kihívásokat rejteget a számukra. Szerdán velünk, hétvégén pedig a listavezető Győrrel játszanak bajnoki rangadót.

Nerea Pena

Az FTC legeredményesebb játékosa a bajnokságban az a Nerea Pena, aki jövőre már csapatunk szerelését viseli. Számára tehát egy roppant érdekes mérkőzés következik, ahol dupla motiváció, és emelkedett bizonyítási vágy is szerepet játszhat. A 98 gólt jegyző spanyol klasszist követi a házi góllövőlistán 94 találattal Háfra Noémi, majd Schatzl Nadine (83), és Kovacsics Anikó (78).

Egymás elleni múlt

Az utóbbi időben több szoros mérkőzést is játszottunk az FTC-vel, de legyőzni még egyszer sem sikerült fővárosi riválisunkat. Eddig 23 alkalommal próbálkoztunk, és mindössze egyszer sikerült a pontszerzés, még a 2014/15-ös idényben, idegenben.

A két csapat őszi párharca végig szoros mérkőzést hozott. A félidőben egyetlen egy góllal vezetett a Ferencváros, majd többszöri egyenlítés után az utolsó tizenöt percet is egygólos hátrányban kezdtük meg. Végül 28:31-re alulmaradtunk, amiben nagy szerepe volt a gólvonalon Bíró Blankának. A találkozó legeredményesebb játékosa a 9 gólos Schatzl Nadine volt, míg siófoki oldalon Estelle Nze Minko és Andrea Kobetic egyaránt 8-8 alkalommal talált a hálóba.

Az őszi meccs jegyzőkönyve

Edzői szemmel

Tor Odvar Moen (edző – Siófok KC): „A szezon egyik legnehezebb mérkőzése előtt állunk, de ettől függetlenül szeretnénk jó eredményt elérni. A két csapat őszi meccsén nem tudtunk végig jól kézilabdázni, a hajrá ellenfelünké volt, és ezzel el is vesztettük a meccset. Szeretném, ha holnap mindent kiadnánk magunkból, aztán majd meglátjuk, hogy az mire elegendő.”