Daniel Birkelund érkezésével teljes a szakmai stáb

2020 jún 27
2586 Megtekintés
Daniel Birkelund érkezésével teljes a szakmai stáb
“Ez nem rólam szól, ez egy csapatmunka. Csak akkor működik, ha megvan a bizalom és én maximálisan bízom a stábomban.” – nyilatkozta az SKC vezetőedzője, Bent Dahl, miután a szakmai stábról kérdeztük. Egyetlen változás történt, a norvég Daniel Birkelund tölti be az asszisztensi pozíciót.

“A siker egyik kulcsa a folytonosság…” – mondta Tor Odvar Moen több alkalommal is a múltban. Ha ebből indulunk ki, akkor pozitív érzéseink lehetnek a Siófok KC szakmai vezetését illetően. Évek óta egy összeszokott stáb és menedzsment irányítja és támogatja az első csapat munkáját. Nagy változás ezúttal sem lesz. Bent Dahl vezetőedzővé lép elő, a másodedzői posztot pedig Daniel Birkelund tölti be.

“Nagyon jól telt az első hét Siófokon, pillanatok alatt összecsiszolódtunk a stábbal. Én mindig csapatban gondolkodom és őszintén mondom, hogy a munkának élek, a kézilabda a szenvedélyem, egyfajta életforma. Szeretek rendszerben dolgozni, a játékosok egyéni fejlesztése és a videóelemzések is a feladataim között lesznek. Az első benyomásaim pozitívak voltak mind a városról, mind a klubról. Az infrastruktúra átlagon felüli, minden adott a minőségi munkához. Fiatal, de annál ambiciózusabb klub az SKC és ez az, ami vonzott. Valamit építhetünk, letehetjük a névjegyünket. Ez nagy felelősség az edzőknek és a játékosoknak, de egyben nagy lehetőség is. Az én alapelvem a kemény munka és a munkához való hozzáállás. Ez az alapja mindennek. Emellett fontosnak tartom, hogy vidám, pozitív legyen a munkakörnyezet mind a játékosoknak, mind a stábnak. Ez elengedhetetlen a hosszútávú fejlődéshez. Mi, az edzők irányt mutatunk, segítünk mindenben a játékosoknak, hogy fejlődni tudjanak egyénileg és csapatként is, de nekik is céltudatosnak, érettnek és felelősségteljesnek kell lenniük. A magánéletben szeretek aktív programokban részt venni, még ha ez nem is feltétlenül látszik a külsőmön. Mindig keresem a kihívásokat, ilyen volt az is, amikor lefutottam a New York maratont.  Emellett szeretek olvasni, főzni és kimozdulni a barátokkal. Azt látom a klubban dolgozó embereken, a stábon és a játékosokon is, hogy az előző év lezárásával kapcsolatban van mindenkiben egyfajta düh, egy kis frusztráció, de úgy gondolom, hogy ha ezt egy pozitív energiává alakítjuk, akkor rengeteget fogunk belőle profitálni, motivációs problémáink biztosan nem lesznek.” – nyilatkozta Daniel Birkelund.

Kapusedzőnk továbbra is az a Pastrovics Melinda lesz, aki már nyolc éve a klub kötelékébe tartozik. Az erőnléti munka a folytatásban is Slobodan Acimov irányításával zajlik, mint ahogyan a rehabilitációs edzői pozícióban sem történt változás Vaskó Réka személyét illetően. A Medical Team megingathatatlan elemei Dr. Kisegyházi Attila csapatorvos és Bimbó Tamás masszőr. Változás menedzsment oldalon sem történt. Bitter Miklós technikai igazgatóként, Szőnyi Sándor létesítményigazgatóként, Biró Bence pedig a klub média- és sajtófelelőseként követi Fodor János ügyvezető útmutatását a napi szintű teendőket illetően.