EHF-kupa: Íme a csoportellenfeleink és a menetrend!

2019 nov 21
3229 Megtekintés
EHF-kupa: Íme a csoportellenfeleink és a menetrend!
Csütörtökön 11 órakor, Bécsben kisorsolták az EHF-kupa tavaszi csoportkörének a párosítását. Csapatunk horvát, román és dán ellenfelet kapott. A sorozatot csakúgy, mint tavaly, most is hazai pályán kezdjük.

Utazási szempontból kifejezetten jó sorsolást kapott csapatunk, mely közép-európai rangadókra készülhet a már kötelező elemként említhető északi túra mellett. A nagyon sűrű versenynaptár révén fontos tényező, hogy megúsztunk egy török, vagy éppen orosz túrát.

A ’B’ jelű csoportban címvédőként kezdjük meg a küzdelmeket január első hétvégéjén, hazai környezetben a dán Kobenhavn ellen. A menetrend vázlatosan már megvan, a pontos időpontok viszont csak a klubok, valamint az érintett televíziós társaságokkal való egyeztetés után, várhatóan december elején lesznek hivatalosak. A jegyértékesítés előreláthatólag december közepén indul.

A Podravka a BL-ből érkezik, a párharc pedig külön pikantériát jelent Jezic és Kobetic számára. A horvát éllovas hazai pályán nagyon erős, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Kristiansand elleni győzelmük, valamint a Ferencváros elleni mérkőzésük, melyet mindössze egy góllal vesztettek el. A Köbenhavn a dán bajnokság második helyezettje, ez az információ pedig már önmagában elhelyezi a csapatot a kézilabdatérképen. Az idegenbeli meccs alkalmával Böhme egy kicsit hazatérhet. A Magura Cisnadie viszont egyelőre talány, fel kell térképezni a csapatot. Ha szimplán a román élvonal tabellájára nézünk, akkor egy a középmezőnybe tartozó csapatot látunk nem túl bíztató eredménysorral. De ez elsőre ne tévesszen meg senkit.

Edzői szemmel

Tor Odvar Moen (edző): „Úgy gondolom, hogy nagyon erős a mezőny, így egyik kvartett sem könnyű. A Podravka a BL-ben is bizonyított, véleményem szerint ők a legerősebb csoportellenfél. Nem szabad elfelejteni, hogy a január és a február nagyon sűrű lesz. Ezért is fontos tényező, hogy a célállomások elhelyezkedése révén jóval kevesebbet utazunk majd, mint tavaly. Ez sokat könnyít a helyzetünkön. Összességében elégedettek lehetünk ezzel a sorsolással. Az elkövetkező napokban feltérképezzük ellenfeleinket. A Podravka és a Kobenhavn kevesebb meglepetést tartogathat, hiszen ezeket a csapatokat jobban ismerjük. A román ellenfélről viszont keveset tudunk, de az biztos, hogy egy erős bajnokságból érkeznek. Címvédőként egyértelmű célunk a továbbjutás.”