Ellenfélmustra: akikből készülünk, és amit tudni érdemes róluk – I. rész

2020 dec 01
1672 Megtekintés
Ellenfélmustra: akikből készülünk, és amit tudni érdemes róluk – I. rész
Januárban rajtol az EHF European League csoportköre, csapatunk pedig ezúttal a ’D’ jelű kvartettbe került a főtáblán. Ellenfélmustra rovatunkban feltérképezzük, és bemutatjuk ellenfeleink jelenét és múltját. Elsőként nézzük, hogy mit érdemes tudni a román HC Dunarea Brailáról.

Jelen és forma

A HC Dunarea Braila tavaly 10 győzelemmel és 7 vereséggel a román bajnokság ötödik helyén állt a „leintés” pillanatában. Neven Hrupec csapata a 2020/21-es szezonban eddig mindössze 6 bajnokin van túl, és csupán a hatodik helyen áll 4 győzelemmel és 2 vereséggel, úgy, hogy a CSM Bucuresti, valamint a Ramnicu Valcea csapatával még nem is találkozott. Elvesztették viszont a jelenleg tizenegyedik Zalau (27:26) elleni idegenbeli bajnokit, valamint komoly vereségbe szaladtak bele a Baia Mare (19:26) vendéglátójaként.

HC Dunărea Brăila 2020/21 (Forrás: hcdb.ro)

Az EHF European League főtáblájára két selejtezőkörön át vezetett az útjuk. Előbb 53:52-es összesítéssel jutottak túl a norvég Tertnes gárdáján, majd kettős győzelemmel, 58:52-es összesítéssel búcsúztatták a dán élvonalban igen jól szereplő Viborgot. Az első párharc kulcsembere a 14 gólig jutó Marina Dmitrovic volt, a másodiké pedig a 18 gólt jegyző Aneta Udristioiu. 

A HC Dunarea Braila jelenlegi keretében hét légióst találunk, illetve több jelenlegi, vagy éppen korábbi válogatott kézilabdázót. A jobbátlövő Marina Dmitrovic korábban több mint száz alkalommal szerepelt a szerb válogatottban. Hasonló statisztikákkal bír a brazil beálló, Tamires Morena Lima is, aki korábban Győrben, Mosonmagyaróváron, és Kisvárdán is megfordult. A magyar élvonalból ismerős lehet még a DVSC korábbi román válogatott kézilabdázója, Madalina Zamfirescu. Szintén megfordult Kisvárdán a montenegrói jobbátlövő Sanja Premovic, aki jelenleg is tagja hazája Európa-bajnokságra utazó keretének, csakúgy, mint a korábbi Kispesti kapuvédő Ljubica Nenezic. A névsorból pedig nem hagyhatjuk ki a Loki és a magyar válogatott egykori balátlövőjét, Szűcs Gabriellát, aki később a román nemzeti csapatban is szerepelt.

Pillanatkép a Viborg elleni párharcból (Forrás: hcdb.ro)

Mindenképpen érdemes megemlíteni az észak-macedón balszélső Jovana Sazdovska nevét is, aki korábban a HC Vardar és a Thüringer HC játékosa is volt. A csapat ékköve és egyik leggólerősebb játékosa azonban Marina Dmitrovic. Tavaly 87 találattal ő volt a román élvonal legeredményesebb légiósa, és az összesített góllövőlistán is csak 11 találattal maradt el az éllovastól. Az ősz folyamán igen kiegyensúlyozott teljesítményt mutatott a román balátlövő Bianca Tirion, valamint gólerős játékkal jelentkezett a CSM Bucuresti korábbi jobbszélsője Aneta Udristioiu is.

Múltidézés

A klubot 1997-ben alapították. A 23 éve fennálló HC Dunarea Braila földrajzi értelemben a román élvonal jelenlegi mezőnyének legkeletibb csapata. A Duna partján fekvő város Siófoktól valamivel több, mint 1000 kilométerre található közúton.

A HC Dunarea Braila még sosem nyert román bajnoki címet. Eddigi legnagyobb sikerét a klub a 2016/17-es szezonban érte el, amikor ezüstérmes lett a CSM Bucuresti mögött. Ezen felül még két bronzérmet találunk a képzeletbeli vitrinben, a 2013/14-es, valamint a 2008/09-es szezonból. A Román Kupa küzdelmeit tekintve négyszer voltak elődöntősök, de egyetlen egyszer sem jutottak a fináléba. Eddigi egyetlen bronzérmüket a 2017/18-as szezonban szerezték a kupasorozatban. Ami a nemzetközi porondot illeti, a 2007/08-as szezonban a Chellenge Kupában összejött a számukra egy elődöntő, míg az EHF-kupában kétszer jutottak el a legjobb tizenhatig. Ott azonban előbb (2010/11) a dán Esbjerg (46:42-es összesítés), majd (2014/15) a francia Issy Paris (54:51) jelentette számukra a végállomást.

A klub ikonikus alakja a korábbi román válogatott Ada Moldovan, aki 2008 és 2016 között több mint 1000 gólt jegyzett a HC Dunarea Braila szerelésében. A csapat otthona a Sala Polivalentă Danubius 2200 fő befogadására alkalmas, egyoldali lelátóval bíró létesítmény.

Sala Polivalentă Danubius (Forrás: hcbd.ro)