Felkészülés: a nulladik hét összefoglalója!

2020 júl 04
1893 Megtekintés
Felkészülés: a nulladik hét összefoglalója!
Négy hónap után találkozott újra a keret, hétfőtől pedig indul a kőkemény munka. A mögöttünk hagyott napokban az újrakezdés, az ismerkedés, valamint az adminisztratív feladatok ellátása volt főszerepben. Így telt a nulladik hét a Siófok KC-nál.

A hét elején a keret minden tagja megérkezett Siófokra. A lányok elfoglalták régi, illetve új lakásaikat, és megkezdődhetett az ismerkedés, hiszen a névsorban azért volt változás bőven. Érkezett: Kiss Nikolett, Tóth Gabriella, Laura van der Heijden, Dinah Eckerle, Tamara Horacek és Danick Snelder.

A felkészülés, hivatalosan július 1-én, szerdán indult, a napot a szakmai stáb és a klubvezetés megbeszélése nyitotta. Ezt követően Dr. Kovács Péter teljesítménydiagnosztikai szakember vezetésével COVID-gyorsteszten esett át a játékoskeret, a szakmai stáb, és a létesítmény összes dolgozója. Szerencsére minden teszt negatív lett, és bízunk benne, hogy ez így marad a folytatásban is. Ezt követően megtörtént a játékosok egyéni állapotfelmérése. 

A csütörtöki nap egy csapatmegbeszéléssel indult, a keret és a szakmai stáb hosszú idő után újra belakta az öltözőt. Bent Dahl, csapatunk újdonsült vetőedzője vázolta az elvárásokat, a követelményeket, és a célokat. Lefektette a sportszakmai- és etikai szabályokat, majd jöhetett egy rávezető labdás jellegű átmozgatás. 

„Azt hiszem, hogy mindenki nevében mondhatom, hogy már nagyon hiányzott az ilyen jellegű közös munka, a sport és a kézilabda. Jó bevezetés volt ez a három nap, hiszen megismerkedtünk az újakkal, és tükörképet kaptunk a tesztek által arról, hogy hol is tartunk jelen pillanatban. A szakmai stáb immáron látja, hogy kinél mit kell felhozni a következő hetekben. Az öltözői hangulat már nagyon hiányzott, szinte el is felejtettem, hogy milyen különös érzést jelent. Bátran mondhatom, hogy idén is egy összetartó, jó közösséget fogunk alkotni. Úgy érzem, hogy a tavalyi befejezés okozta csalódottság a múlté. Túltettük magunkat rajta, előre tekintünk, és extra motivációt merítettünk a történtekből. Meg akarjuk mutatni, és be is fogjuk bizonyítani, hogy képesek vagyunk a legmagasabb szinten kézilabdázni.” – összegezte az elmúlt napok eseményeit csapatunk jobboldali szélsője Such Nelli.

A pénteki napon a klasszikus fizikális tesztek, a kondicionális felmérések, és ezek kiértékelése zajlott. Ezek alapján indul hétfőn az alapozás, a játékosok felépítése. Előtte azonban még péntek este a Golden Beach Apartman Siófok vendégei voltunk egy kellemes hangulatú vacsorára. A szombat és a vasárnap a pihenés jegyében telik, aztán megkezdődik a visszaszámlálás. Rajt szeptember első hétvégéjén!

„Az első napok nagyon hasznosan teltek. Jó volt ez a kis ráhangolódás, illetve az új játékosokkal való ismerkedés. Végre tudtunk személyesen beszélgetni. Egy nagyon motivált társaságot láttam magam előtt az öltözőben. A fizikális tesztek alapján már látjuk, hogy ki hol tart, és milyen erőnléti állapotban van jelenleg. Ennek fejében kezdjük meg hétfőn az edzéseket. A négy hónapos kihagyás nagyon hosszú volt, ráadásul minden országban más és más szabályokat kellett betartani. Ebből következik, hogy mindenki más körülmények között tudott edzeni, és ez vissza is köszön a kondicionális különbségekben. Ennek fejében kezdjük meg hétfőn a játékosok egyéni felzárkóztatását. A célunk az, hogy a rajtra mindenkit azonos állapotra hozzunk fel, ez egy igen komoly kihívást jelent. A munkát lépésről lépésre végezzük el, nem sietünk sehova.” – fogalmazott Bent Dahl, a Siófok KC vezetőedzője.