Horváth Roland lett a Békéscsabai Előre NKSE vezetőedzője

2017 nov 13
1136 Megtekintés
Horváth Roland lett a Békéscsabai Előre NKSE vezetőedzője
Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata 2018. június 30-ig szóló szerződést kötött Horváth Rolanddal,  aki az idény végéig  lesz a lila-fehér csapat vezetőedzője.

Roland Siófokon kezdte edzői pályafutását,  az első években az utánpótlásban dolgozott, majd a 2016/2017-es szezonban felnőtt csapatunkat irányította. Most négy év után távozik a Balaton partjáról, elmondása szerint nagyon nehéz döntést kellett meghoznia a klubhoz fűződő kötődése miatt.„Siófokon kaptam meg azt a lehetőséget, hogy edzőként felépítsem magam. Fodor János ügyvezető és Kiss Szilárd szakmai igazgató mindenben támogattak, még a nehezebb időszakokban is. Az utánpótlásban is jó volt dolgozni és nagyon nehéz döntés volt elhagyni a mostani csapatomat. Egy olyan lehetőség nyílt meg előttem, hogy újra felnőtt szinten lehetek vezetőedző a legmagasabb osztályban. Ennek nem tudtam nemet mondani. Sok sikert kívánok a Siófoknak mind utánpótlás, mind felnőtt szinten. Mindig is sokat fog jelenteni nekem ez a klub!"– nyilatkozta Horváth Roland.


A Siófok KC büszke arra, hogy Roland fiatal magyar edzőként tud tovább dolgozni az élvonalban és további sok sikert kíván edzői pályafutásához!