Interjú egy klubikonnal – Szepesi Ivett

2020 júl 31
2316 Megtekintés
Interjú egy klubikonnal – Szepesi Ivett
Nyolc esztendeje igazolt el Győrbe, de „kéznyomát” azóta sem felejtette el a klub és a szurkolók sem. Szepesi Ivett és a Siófok KC neve összeforrt akkor, amikor a csapat feljutott az NB I-be, majd megőrizte élvonalbeli tagságát, és nagy meglepetésre rövidesen a klubtörténet első bajnoki érmét is megszerezte. A múlt eseményeit egy évtized távlatában az Algyő még mindig gólerős szélsőjével elevenítettük fel. Sőt, azt is megtudtuk, hogy van most, miként élte meg ezt a rendkívüli időszakot, és miként gondolkodik a jövőt illetően.

- A 2008/09-es bajnoki kiírás első felét az akkor még NB I-ben szereplő Hódmezővásárhelynél töltötted. Hogyan kerültél Siófokra a szezon második felére?
- Eleinte megkaptam a bizalmat Hódmezővásárhelyen, de később Nagy Ivett és Koroknai Viktória érkezése után nem jutottam elég játéklehetőséghez, miközben másra sem vágytam, mint hogy pályán lehessek. Bartalos Béla akkoriban többször is felkeresett, és a siófoki szerepvállalás az NB I/B-ben egy jó lehetőségnek tűnt. Nem az volt a fontos, hogy egy élvonalbeli csapat kötelékébe tartozzak, hanem az, hogy játsszak. Pályafutásom legjobb döntését hoztam meg akkor, amikor elfogadtam a Siófok ajánlatát. Jó volt fiatalon egy élvonalbeli csapathoz tartozni, de koptathattam volna a kispadot, és lehet, hogy elkallódtam volna. Úgy látom, hogy a mai napig rengeteg fiatal tehetség követi el azt a hibát, hogy egy nagy csapathoz akar tartozni. Él is a kínálkozó lehetőséggel, de a kispadon szép lassan elveszik. Olykor nem szégyen visszalépni egyet, sőt kifejezetten hasznos tud lenni.

- Könnyű volt a beilleszkedés?
- Tősgyökeres iregszemecseiként 30 kilométerre nőttem fel Siófoktól, így a város és a környezet sem volt ismereten. Ráadásul többeket már jól ismertem. Bloj Teodora és Nagy Renáta például korábban Vásárhelyen is a csapattársaim voltak.

- A feljutás után három szezont töltöttél a Balaton-partján, mielőtt Győrbe szerződtél. Meghatározó tagja voltál a 2011/12-es szezonban klubtörténeti bronzérmet nyerő csapatnak. Milyen emlékek maradtak meg ebből az időszakból, hogyan lehet összegezni pályafutásod ezen periódusát?
- Pályafutásom legszebb időszaka volt! Ahogyan a kérdést hallgattam, szó szerint kirázott a hideg a szó legnemesebb értelmében. Megálltam a helyem, és ki tudtam teljesedni. Nagyon sokat köszönhetek az akkori két edzőmnek, Varga Józsefnek és Imre Vilmosnak. Megkaptam tőlük a bizalmat, nem igazoltak rám új riválist, úgy érezték, hogy nem indokolt a posztomon az erősítés. A Siófok KC-nak köszönhetem azt, hogy végül eljutottam a legmagasabb szintre. A Győr ajánlatára viszont nem lehetett nemet mondai. Ha akkor nem kapom meg a lehetőséget, még hosszú évekig Siófokon játszottam volna, de nem lennék kétszeres BL-győztes… Szerettem a várost, a csapatot és a szurkolókat!

Tudtad-e? – Szepesi Ivett három szezon alatt 511 gólt szerezett SKC-mezben, amivel 2014-ig ő volt klubunk történetének legeredményesebb játékosa. Sőt, nyolc év távlatában is az örökrangsor negyedik helyét foglalja el Orbán Annamária, Erdősi Ildikó és Estelle Nze-Minko mögött. Az erről készült cikk részleteiért KATT!

- Csapaton belül kivel volt a legjobb a kapcsolatod?
- Ahogyan jöttek az egyre merészebb célkitűzések, úgy változott folyamatosan a játékoskeret. Eleinte Bloj Teodora, Nagy Renáta, Kovács Adrienn, és Szalai Babett állt hozzám a legközelebb, majd Bódi Bernadett, Herr Orsolya és Mörtel Renáta is nagyon jó barátnőm lett. Velük a mai napig tartom a kapcsolatot.

- Az itt eltöltött évek alatt melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzésed?
- A Ferencváros ellen volt egy tizennégy gólos mérkőzésem a 2010/11-es szezonban, ami az NB I-ben lejátszott mérkőzéseimet nézve egyéni rekordnak számít. Ezt követően a 2011/12-es versenykiírás alapszakaszában a Győr ellen tízszer voltam eredményes Pálinger Katalinnal szemben, míg a rájátszásban a Ferencváros ellenében tizenháromszor rezgettem meg a hálót. Úgy gondolom, hogy a stabil jó teljesítmény mellett ekkor hívtam fel magamra igazán a figyelmet. Ezek meghatározó élmények voltak, de a legemlékezetesebb mindközül az Érd elleni bronzcsata megnyerése, és az oda-visszavágó során jegyzett tizennégy találat. Egy feljutó klub életében általában az első cél a bennmaradás, ehhez képest újoncként sikerült a középmezőnyben végeznünk, majd a harmadik évünkben érmet szerezni.

- Külső szemmel hogyan látod a Siófok fejlődését? Jártál már az új létesítményekben?
- Mindig is szorítok a Siófoknak, igaz a klub a távozásom óta teljesen más irányba indult el. Sok külföldi játékos érkezett az évek alatt, de ezt nem ítélem el. Egy csapat, mely nemzetközileg is meg akarja állni a helyét, muszáj, hogy erre az útra lépjen olyan riválisok mellett, mint a Győr és a Ferencváros. Sajnálom a csapatot a bajnokság eredmény nélküli lezárása miatt. Több klub is megsínyli ezt a döntést, de a legnagyobb vesztese ennek az egésznek egyértelműen a Siófok. A pályán mutatott teljesítmény BL-indulást predesztinált, megérdemelte volna a klub, hogy a legmagasabb szinten bizonyíthasson.

- Győrben fantasztikus sikerek részese lehettél, ami után a 2015/16-os idényben Mosonmagyaróváron vállaltál még egy évet az élvonalban. Azóta viszont az NB I/B-ben, most pedig az NB II-ben ontod a gólokat. Szegeden, Hódmezővásárhelyen, és az utóbbi két esztendőben Algyőn sem volt ez másként. Miért nem az élvonalban látunk még mindig?
- Ez egy nagyon összetett történet, megpróbálom röviden és érthetően vázolni. A beilleszkedés egy kicsit nehezebben ment Győrben. Meg kellett szoknom az angol nyelvű öltözőt, illetve azt a profizmust, ami hírtelen körülvett. Hosszabb időnek kellett eltelnie, mire otthonosan, és komfortosan éreztem magam. Szerettem az ETO-ban kézilabdázni, az első szezonom fantasztikus volt. Akkor nyert története során először BL-t a klub, és ez pályafutásom meghatározó mérföldköve volt. Ráadásul sok játéklehetőséget kaptam, aktív részese voltam a sikernek. Sokáig tartott elhinnem, hogy odavaló vagyok. Mire megbarátkoztam a gondolattal és mindezt elfogadtam, addigra a második szezonom felénél jött az a bizonyos keresztszalag-szakadás pont a Siófok ellen. Mindent megtettem a felépülésem érdekében, rengeteget dolgoztam, és hat hónap után már újra játékra alkalmas voltam, de mindhiába. Nem kaptam lehetőséget a bizonyításra, feledésbe merültem. A szerződésem lejárta után Mosonmagyaróváron már nem éreztem jól magam, honvágyam volt, és haza akartam jönni Hódmezővásárhelyre, mely időközbe az otthonom lett. Soknak éreztem a napi két edzést, a testem fizikálisan jelzett, egy kicsit belefásultam a profi sportolói létbe. Ekkor éltem a Szeged által kínált lehetőséggel, de a feljutás nem jött össze, a csapat pedig körülöttem nagyon kicserélődött, sok volt a fiatal, egyedül éreztem magam. Így távolodtam el szép fokozatosan az élvonaltól, kerültem vissza Hódmezővásárhelyre, majd pedig lettem az Algyő játékosa.

- Mennyi lehet még vissza Szepesi Ivett pályafutásából? Hogyan tervezel a továbbiakban?
- Ez az a kérdés, amire nem tudok válaszolni, csak azt tudom elmondani, amit érzek. Algyőn egy nagyon szimpatikus csapat épült, nagyon együtt vagyunk, jó a társaság és a környezet egyaránt. Maholnap 35 évesen is szeretem azt, amit csinálok. Sokan kérdezték már a babavállalást, de egyszerűen nem tudok elszakadni a kézilabdától. A mai napig imádok a pályán lenni, szeretek alkotni és játszani. Más kérdés, hogy az huszonakárhányadik alapozásnak egy kicsit már nehezebb volt nekiállni, de amikor felmegyek a pályára, egyszerűen megszűnik minden zavaró tényező. Élvezem, amit csinálok, örömet szerez, és amíg ez megvan, amíg a testem és az egészségem engedi, addig játszani fogok. Majd ha már úgy érzem, hogy nem tudok segíteni a csapatnak, és edzésen a fiatalok mögött utolsónak érek be, akkor elgondolkodok. A sport professzionális szintjére már nem vágyok. Az emberek többsége nem látja át a profi sportolók életét. Nem tudják, hogy mindez mennyi lemondással jár, és mennyit kivesz az emberből.

- Hogyan élted meg az elmúlt hónapok nehézségeit, milyen volt kézilabda nélkül az élet?  
- Nagyon rossz volt. A feljutást döntően befolyásoló, hazai rangadóra készültünk, amikor pénteken közölték, hogy szombaton nem lesz mérkőzés. Eleinte nem tudtuk, hogy mennyi időről van szó, de aztán szép fokozatosan tudatosult bennünk, hogy ez a szezon nem fog befejeződni. Hasonló cipőben járunk, mint a Siófok, hiszen feljutó helyen álltunk, és nagyon sokat dolgoztunk ezért a sikerért a magunk szintjén. Ez egy örök tüske marad bennem életem végéig, de el kell fogadnom, az élet megy tovább. A csapatunk tovább erősödött, és nem fogok kertelni, bajnokok akarunk lenni, ha lehet, veretlenül. Ez az időszak nagyon nehéz volt, borzalmas volt négy fal között létezni, miközben azt sem tudtuk pontosan, hogy mivel van dolgunk. Nagyon óvatosak voltak az emberek, egymással sem nagyon találkoztunk. Ellenben a mozgás lehetősége, a futópálya adott volt, és a kiskutyámmal is eljártam sétálni.

- Mennyire vagy elégedett pályafutásod egészével?
- Győrben akkoriban egymást követték a keresztszalag-szakadások, ez egy időben a sajtónak is témát szolgáltatott. A sérülések sorát én kezdtem meg, a felépülésem után pedig azt éreztem, hogy Ambros Martin elengedte a kezem. A hasonló sérüléssel bajlódó csapattársak vissza tudtak kerülni a csapatba, de én nem, és nem értettem, hogy miért nem kapok bizonyítási lehetőséget. Ekkor tört félbe a karrierem…  

- Hogyan képzeled el magadat öt, vagy tíz év múlva? Mivel foglalkozol majd, milyen terveid vannak?
​- Nem hiszem, hogy valaha is véglegesen el tudnék szakadni a kézilabdától. Megvan az edzői képesítésem, és jelenleg is foglalkozom egy U9-es csapattal. A későbbiekben szeretnék olyan nagyobb korosztályokkal foglalkozni, akiknek a tényleges tudásomat is át tudom adni. Ebbe az irányba orientálódnék, de hogy pontosan mit hoz a jövő, azt nehéz megmondani. Ezekben az időkben főleg nehéz tervezni.