Moen: Brutális időszak volt

2020 feb 23
1692 Megtekintés
Moen: Brutális időszak volt
Az FTC-Rail Cargo Hungaria elleni győztes mérkőzés után az előzetes tervek szerint 5 napos pihenőt adott a keretnek az SKC vezetőedzője. A kisebb szünet és feltöltődés szükséges is volt mindenkinek, ugyanis a januári-februári időszakban háron naponta játszotta mérkőzéseit a csapat. Tor Odvar Moent kérdeztük az elmúlt időszakról és a közelgő hetek programjáról. 

Brutális időszakon vagyunk túl, ez tényleg nagyon kemény volt. November végétől december 26-ig egyáltalán nem volt együtt a keret a világbajnokság miatt. December 29-én úgy kezdtünk neki egy óriási sorozatnak az MTK elleni mérkőzéssel, hogy előtte szinte semmit sem tudtunk együtt készülni. Ahogy haladtunk mérkőzésről mérkőzésre, úgy vettük fel a kellő fordulatszámot. Most már kijelenthetem, hogy a szerda-szombat ritmus jó hatással volt ránk. 50 nap leforgása alatt 15 mérkőzést játszottunk, és ebből 13 győzelem mellett 2 döntetlent értünk el. Nagyon elégedett vagyok a lányok teljesítményével. Gondoljunk csak bele, hogy ebben a sorozatban olyan ellenfelek ellen is pályára léptünk, mint a Győr, a Ferencváros, a Debrecen vagy a Podravka. Annak szintén nagyon örülök, hogy minden egyes játékosom rengeteget hozzá tudott tenni a jó eredményekhez. A sérülések megnehezítették a dolgunkat, ráadásul kulcsjátékosok maradtak partvonalon kívül több alkalommal is. Mindig találtunk megoldást a problémáinkra és ez megerősített bennünket mentálisan. A Fradi elleni mérkőzés után adtam egy hosszabb pihenőt a lányoknak, hogy fel tudjanak töltődni. Nagyon fontos megértenünk azt, hogy egyelőre semmit sem értünk el, most kell igazán észnél lenni és a földön maradni. A következő napok edzései és a Szent István elleni mérkőzés lehetőséget ad számunkra, hogy újra felvegyük a ritmust és megfelelő állapotba hozzuk magunkat a közelgő EHF-kupa mérkőzések előtt.” – nyilatkozta Tor Odvar Moen.