Nagy erőpróba következik, az Érd ellen játszunk vasárnap

2018 már 08
1295 Megtekintés
Nagy erőpróba következik, az Érd ellen játszunk vasárnap
A K&H női kézilabda liga 17. fordulójában csapatunk nagy erőpróba elé néz, az ÉRD Arénában lépünk pályára vasárnap 16:00 órától.

A bajnokság harmadik és ötödik helyezettje feszül egymásnak a hét utolsó napján. A vendéglátók hagyományosan nagyon eredményesek hazai pályán, az idei szezonban csak a Ferencváros és a Győr tudott győzelemmel távozni az Érd Arénából. 

Az SKC is jó formában várja a találkozót, az elmúlt hat bajnoki mérkőzésből öt alkalommal győztesen hagytuk el a pályát és bejutottunk a Magyar Kupa négyes döntőjébe is. Kisebb sérülések és betegségek nehezítették a felkészülést, de Lars Rasmussen szerint a mérkőzésre a teljes keret a rendelkezésére fog állni.

„Az elmúlt hetekben egy kisebb betegség hullám söpört végig a csapaton és ezért nem tudtunk megfelelően edzeni. Szerencsére most már mindenki egészséges és visszatérőben van. Kemény mérkőzésre számítok, tényleg nagyszerű csapat az Érd, szépen építkeztek az elmúlt években. Felkészültünk és azon leszünk, hogy meg tudjuk lepni őket, de biztos, hogy ők is ugyanerre készülnek." – nyilatkozta csapatunk vezetőedzője.

Érdekesség, hogy a két csapat a Magyar Kupa elödöntőjében pár hét múlva újra megmérkőzik egymással Budapesten, a Papp László Arénában.

A mérkőzést az M4Sport 16:00 órától élőben közvetíti.