Négy kulcsjátékos hosszabbított Siófokon

2017 feb 15
1712 Megtekintés
Négy kulcsjátékos hosszabbított Siófokon
A Siófok KC csapata négy játékosával is megállapodott szerződésük meghosszabbításával kapcsolatban. Katarina Jezic, Estelle Nze Minko, Németh Csilla és Such Nelli döntöttek úgy, hogy továbbra is a Balaton partján folytatják a pályafutásukat. 

Katy Jezic decemberben érkezett Siófokra Asma Elghaoui távozása után. Pillanatok alatt meghatározó játékosa lett a csapatnak, az ő személyisége a pályán és azonkívül is pozitív hatással van mindenkire. „ Két hónapja vagyok Siófokon, az első pillanattól kezdve nagyon jól érzem magam, az a bizonyos kémia működik köztem és a klub között. A hosszabbítással kapcsolatban hamar megegyeztem a vezetőséggel. Boldog vagyok, hogy jövőre is ebben a csapatban játszhatok. Szeretem a társaimat, egy igazán jó közösség van kialakulóban. – nyilatkozta Katy.

Estelle Nze Minko 2016 nyarán érkezett klubunkhoz és rögtön kiderült, hogy egy igazi klasszis játékossal lettünk gazdagabbak. A klubvezetés egyik legfontosabb feladata volt az ő megtartása és miután aláírt ő maga is elégedetten nyilatkozott.– A Siófok KC mindent megtett annak érdekében, hogy meghosszabbítsam a szerződésem és jól esik az a bizalom, amit felém táplálnak. Boldogan írtam alá az új szerződésemet és hiszek abban, hogy egy ilyen nagy ambíciókkal rendelkező klubbal el tudjuk érni a következő szezonban a kitűzött célokat.

Németh Csilla 6 éve kézilabdázik Siófokon, jelenleg ő a csapat kapitánya és  a védelem oszlopa. A hosszabbítással kapcsolatban egyszerű dolga volt mind a játékosnak, mind a klubnak. „ Ez a 6. szezonom, nem meglepő, hogy a hosszabbítás mellet döntöttem. A klubbal ugyanazok a céljaink, így nem volt nehéz megegyezni. Úgy érzem, hogy számítanak rám és hasznos tagja tudok lenni a jövő csapatának. ” – nyilatkozta a csapatkapitány.

Such Nelli a Ferencvárosból érkezett 3 évvel ezelőtt és azóta a csapat meghatározó jobbszélsőjévé nőtte ki magát.„ Nagyon örülök, hogy aláírtam az új szerződésemet. Az elmúlt években nem sikerült elérnünk a klub által kitűzött célokat, de remélem, hogy ez az elkövetkezendő években meg fog változni. Szeretnénk jövőre nemzetközi kupát érő helyen végezni a bajnokságban. ” – nyilatkozta Nelli a Kispest elleni mérkőzés után.