Neveztünk az Európa-ligára

2020 júl 14
2303 Megtekintés
Neveztünk az Európa-ligára
A Siófok KC leadta nevezését az EHF-kupa jogutódjának számító Európa-liga (EHL) 2020/21-es kiírására. Klubunk minden bizonnyal a selejtezősorozat harmadik körében csatlakozik a mezőnyhöz.

„Egy nagyon komoly döntést kellett meghoznunk egy igen összetett kérdéskörben, hiszen a nevezési feltételek szigorítása mellett most a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság is kihívást jelent. – fogalmazott Fodor János, a Siófok KC ügyvezetője, aki hozzátette – Mérlegre kellett tennünk a gazdasági szempontokat, de a sportszakmai indoklást egyszerűen nem lehetett felülírni.”

Új név, de csak apró változtatás a lebonyolítási rendszerben: A csoportkör kezdetéig három oda-visszavágós selejtezőkör vár a mezőnyre, melybe kiemelés szerint körről körre csatlakoznak új klubok. A főtáblán négy darab négyfős csoportban zajlik majd az oda-visszavágós küzdelem, melynek végén a kvartettek első két helyezettje jut tovább a negyeddöntőbe. Ami a változást illeti, az Európa-liga 2020/21-es kiírása egy ugyanolyan négyes döntővel végződik majd, mint a Bajnokok Ligája. Mutatjuk a versenykiírás főbb dátumait kronológiai sorrendben:

2020.07.14.           | Nevezési határidő

2020.07.28.           | 1. selejtezőkör sorsolása
2020.09.12. – 13. | 1. selejtezőkör odavágói
2020.09.19. – 20. | 1. selejtezőkör visszavágói
2020.09.22.           | 2. selejtezőkör sorsolása
2020.10.10. – 11. | 2. selejtezőkör odavágói
2020.10.17. – 18. | 2. selejtezőkör visszavágói
2020.10.20.           | 3. selejtezőkör sorsolása
2020.11.14. – 15. | 3. selejtezőkör odavágói
2020.11.21. – 22. | 3. selejtezőkör visszavágói

2020.11.26.           | Csoportkör sorsolása
2021.01.09. – 10. | Csoportkör – 1. forduló
2021.01.16. – 17. | Csoportkör – 2. forduló
2021.01.23. – 24. | Csoportkör – 3. forduló
2021.02.06. – 07. | Csoportkör – 4. forduló
2021.02.13. – 14. | Csoportkör – 5. forduló
2021.02.20. – 21. | Csoportkör – 6. forduló

2021.03.27. – 28. | Negyeddöntők odavágói
2021.04.03. – 04. | Negyeddöntők visszavágói

2021.04.06.           | Elődöntők sorsolása

2021.05.08. – 09. | Final 4 (elődöntők, bronzmeccs, döntő)

A női EHL-ben (Európa-liga) a mérkőzések hivatalos időpontjai minden esetben szombatra (16:00 vagy 18:00), vagy vasárnapra (14:00, vagy 16:00) esnek.

​További változtatás, hogy immáron az Európa-ligában is kötelezővé válik a Gerflor sportpadlózat használata, melyet a Bajnokok Ligájában már jó ideje alkalmaznak.