Pótoljuk az elmaradt bajnokit – előzetes

2020 feb 04
2857 Megtekintés
Pótoljuk az elmaradt bajnokit – előzetes
Csütörtök este a DKKA-t fogadjuk a K&H női kézilabda ligában. A két klub bajnokija még a 10. fordulóból maradt el november közepén, miután a Nantes elleni EHF-kupa selejtező után csapatunk kalandos úton, nagy késéssel ért haza Franciaországból.

Helyzetkép

Jöjjön a tizedik! Ezzel a felkiáltással futhatunk neki a DKKA elleni bajnoki mérkőzésnek, miután legutóbb a Győr ellen zsinórban kilencedik bajnoki mérkőzésünkön hagytuk el győztesen a játékteret. Harcban vagyunk a bajnoki ezüstéremért, miközben az EHF-kupában a Köbenhavn legyőzésével kiharcoltuk a továbbjutást, így már biztosan ott vagyunk a legjobb nyolc mezőnyében. Hétvégén pedig a Magura Cisnadie ellen a csoportelsőséget is megszerezhetjük, de ennyire még ne szaladjunk előre.

Vajon kiütközik-e a sorozatterhelés, ha igen, akkor mikor? Ez nem csak jó, de aktuális kérdés is, hiszen csapatunk játékán a hétvégén már olvasható volt a fáradtság. Erre pedig rátesz egy lapáttal a rotációs lehetőségek szűkülése, a sérülés miatt kimaradó játékosok névsora. Jó hír, hogy már könnyített edzéseket végez Nerea Pena, akinek a visszatérésére azért még várnunk kell. A keret tehát szűkös, a kulcsemberek játékpercei pedig igencsak gyarapodnak. Míg a DKKA a világbajnoki szünet óta hat mérkőzést játszott belföldön – ebből négyet hazai pályán – addig mi megjártuk Romániát, Horvátországot, Dániát, és a mostani lesz a tizenegyedik mérkőzésünk az említett periódusban. A csütörtöki bajnokit klubunk hivatalos youtube-csatornája élőben közvetíti.

Apró érdekesség, hogy hétvégén a Köbenhavn elleni teljesítményével idén is Andrea Kobetic lett az a játékos, aki először átlépte a százgólos mérföldkövet minden sorozatot figyelembe véve.

Ellenfélmustra

György László csapata legutóbbi mérkőzésén 30:30-as döntetlent játszott a Magyar Kupában, ami a szabálykönyv értelmében a vendég Alba Fehérvár továbbjutását eredményezte.  A bajnokságban viszont 32:27-re legyőzték a Békéscsabát. Az összkép, ahogyan a bajnoki mérleg is vegyes. A Szombathely elleni vereség, és az MTK-val szembeni pontvesztés nem mutat jól. Ellenben a Debrecenben elért döntetlen, illetve az Érd, valamint a Vác elleni egygólos vereség arra enged következtetni, hogy hullámzó, de kifejezetten jó kézilabdára is képes soron következő ellenfelünk.

A DKKA házi góllövőlistáját Szekerczés Luca vezeti 76 találattal, melynek kereken a fele született hétméteresből. Akciógólok tekintetében Szalai Babett áll az élen. Korábbi irányítónk 66 gólt dobott eddig. Továbbá ki kell emelni egy másik ex-siófoki Triscsuk Krisztina személyét, aki egymaga képes mérkőzések eldöntésére. Az átlövő egyre jobb formát mutat, ezt mi sem jelzi jobban, mint a legutóbbi négy tétmérkőzésen lőtt 27 gólja.

Egymás elleni múlt

Vezetőedzőnk Tor Odvar Moen jól tudja, hogy milyen mérkőzést veszteni a DKKA ellen, hiszen tavaly a Magyar Kupa bemutatkozó körében 27:22-re kaptunk ki Újvárosban. A két csapatnak gazdag, és pikáns az egymás elleni múltja. A DKKA volt az a klub, mely 2018 tavaszán a Kiss Szilárd Sportcsarnok első tétmérkőzésén 23:21-re legyőzte Lars Rasmussen akkori csapatát. Valamint bizonyára sokakban azóta is élénken él a 2016-os EHF-kupa párharc, melyet végül vitatható bírói döntések közepette idegenben lőtt több góllal nyert meg a Dunaújváros. A bajnoki örökmérleg viszont pozitív, hiszen 22 mérkőzésen 11 győzelmet, 2 döntetlent és 9 vereséget tudunk felmutatni. Hazai környezetben ez a számadat 6 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség.

Edzői szemmel

Tor Odvar Moen (Siófok KC –edző): „Továbbra is rajta ülünk a hullámvasúton, egymás után jönnek a fontos mérkőzések. Ez ad egy ritmust, de Dániában már érződött a csapaton a fáradtság. Kisebb nehézséget okoz a létszám, továbbra is vannak sérültjeink, ami nehézségeket okoz, de ez nem lehet kifogás. Hazai pályán kötelező a két pont megszerzése. Ezúttal igazából az se érdekel, ha csúnyán jön össze, csak legyen meg. Úgy gondolom, hogy a DKKA egy lényegesen jobb csapat annál, mint amit a tabella mutat. Nem volt szerencséjük, nem jött ki a számukra a lépés. Több meghatározó játékosuk is van, aki képes lehet megnehezíteni a dolgunkat. Biztos vagyok benne, hogy egy jó eredményre és egy szoros mérkőzésre próbálnak majd törekedni. Komolyan vesszük őket, és jó sebességben kell kézilabdáznunk. Akkor igazából nem lehet gond.”