Tóth Gabriella és Kiss Nikolett Siófokra igazolt

2020 ápr 17
8291 Megtekintés
Tóth Gabriella és Kiss Nikolett Siófokra igazolt
Nyártól Siófokon folytatja pályafutását Tóth Gabriella és Kiss Nikolett. A két magyar válogatott játékos egyaránt kétéves szerződést kötött klubunkkal.

Tóth Gabriella 2014-ben debütált a magyar válogatottban, melynek címeres mezét ez idáig 94 alkalommal öltötte magára. A tehetséges irányítóra Győrben figyeltek fel még 2009-ben. A Veszprém 2012-től, a Mosonmagyaróvár pedig 2014-től tudhatta csapatában, mielőtt 2015-ben visszakerült az ETO-hoz. A kétszeres magyar bajnok és BL-győztes játékos 2017-ben állt a Kisvárda alkalmazásában is egy rövid ideig, mielőtt Érdre szerződött. A 2019/20-as szezonban 18 bajnoki mérkőzésen 96 gólt jegyzett, ezzel az Érd legeredményesebb játékosa volt. 

„Nagyon örülök, hogy két fiatal, tehetséges játékost tudtunk szerződtetni. Mindketten a magyar válogatott keretéhez tartoznak, úgy gondolom, hogy rengeteg potenciál van bennük. Hosszú távon is meghatározó szereplői lesznek a magyar női kézilabdának. Gabriella egy kemény játékos, egyedülálló lövőtechnikával rendelkezik. Fiatal kora ellenére igazi vezértípus. Sokoldalú, aki tökéletesen illeszkedni fog ahhoz a stílushoz, amit képviselni szeretnénk. Nikolett személyében az egyik legtehetségesebb magyar jobbátlövőt sikerült megszereznünk. Jól lő távolról és védekezésben is remek teljesítményre képes. Mindkét játékos rendkívül ambíciózus és motivált, úgy érzem, hogy sokat fognak tudni fejlődni a következő években és nagy értékei lesznek a Siófok KC-nak.” – értékelte Bent Dahl a játékosok leigazolását.

Kiss Nikolett Vecsésen szerezte meg a kézilabda alapjait, majd a Ferencváros ifjúsági játékosa volt, mielőtt 2014-ben Győrbe szerződött. A 23 esztendős jobbátlövő a 2015/16-os idényt kölcsönben Mosonmagyaróváron töltötte. Élete első élvonalbeli szezonjában 28 bajnokin 98 gólt szerzett, amivel nagyban hozzájárult az MKC akkori bennmaradásához. Teljesítménye válogatott meghívót eredményezett, a nemzeti csapatban viszont csak 2018-ban debütálhatott Kim Rasmussen irányítása alatt. Az Érd előbb 2016 decemberében másfél évre kölcsönvette az átlövőt, akinek a szerződése Győrben lejárt. Az Érd ezután szerződtette őt.

Üdvözlünk Titeket Siófokon!

Hajrá SKC!