Újabb győzelem a fővárosban

2019 ápr 27
2224 Megtekintés
Újabb győzelem a fővárosban
A K&H női kézilabda liga 23. fordulójában szoros első játékrész után magabiztos győzelmet arattunk az MTK Budapest otthonában. Hosszú idő után újra a tabella harmadik helyén vagyunk!

1. félidő: Ütemtelen és ötlettelen játékot hozott az első játékrész, a két kapus Győri Barbara és Denisa Dedu kivételével csak jó indulattal találtunk jó teljesítményt a parketten. A két csapat fej-fej mellett haladt, az MTK többször is egyenlíteni tudott, ám a vezetést egyszer sem tudta megszerezni Golovin Vlagyimir csapata. A félidő hajrájában Böhme hétméterese után először vezettünk három góllal, de a különbséget nem tudtuk megtartani (9:11).

2. félidő: A fordulás után maradt a jó és határozott védekezés, Denisa Dedu a gólvonalon remekelt, elöl pedig sokkal jobb volt a helyzetkihasználásunk, így a két csapat közötti különbség is nőni kezdett. Tíz perc elteltével már közte hat volt köszönhetően Aoustin és Böhme találatainak. A hazaiakon az időkérés sem segített, így a hajrában tízgólos különbség is volt a két csapat között. Az MTK nem tudott megújulni védekezésben, Győri Barbara részéről pedig elmaradtak a védések. Végül nyolcgólos magabiztos győzelemmel zártuk a hét második fővárosi túráját (18:26).

Zsinórban ez volt a negyedik győzelmünk a bajnokságban, és mivel az Érd meglepő 24:31-es vereséget szenvedett hazai pályán a Kisvárdától, így pontszámban beértük, az egymás elleni eredménnyel pedig meg is előztük bajnoki riválisunkat.

Edzői szemmel

Golovin Vlagyimir (edző – MTK): „Ez volt az utolsó hazai mérkőzésünk, megpróbáltuk kiszolgálni az egész évben támogató közönségünket. Ez az első játékrészben egész jól sikerült, a második viszont foghíjas lett. Ellenfelünk védekezése és kapusteljesítménye végig kimagasló volt. Gratulálok a Siófoknak.”

Tor Odvar Moen (edző – Siófok KC): „Az MTK megnehezítette a dolgunkat, és ennek örülök, mert azt kaptuk tőlük, amire most szükségünk volt. Csapatként tudtunk eredményesen együttműködni, a győzelmünk kulcsa a kemény védekezés és a jó kapusteljesítmény volt.”