Az utánpótlás is elkezdte a felkészülést

2018 júl 25
1176 Megtekintés
Az utánpótlás is elkezdte a felkészülést
Az SKC utánpótlása is elkezdte a felkészülést a 2018/2019-es szezonra. Összeszedtük a legfontosabb információkat a fiatal korosztályokra vonatkozóan.

A Siófok KC utánpótlás csapataiban a 2018/2019-es szezonban közel 300 gyermek fog edzeni és versenyezni.  Az ifjúsági 1.osztályban szereplő együttesünket Tarján Bence irányítja. Dabóczi Adrienn együttese az ifjúsági 2.osztályban méreti meg magát. Pintér Károly serdülő csapata az 1.osztály küzdelmeiben fog részt venni. Új kollégánk, Bak Ferenc a serdülő 3.osztályú korosztályt irányítja majd. Ezen utánpótlás csapatok kapusai Pastrovics Melindától kaphatnak hasznos tanácsokat az edzéseken és a mérkőzéseken. Az NB II-es felnőtt és az ifjúsági 3. osztályú bajnokságban az előbb említett csapatokban szereplő ifjú hölgyek fognak plusz játéklehetőséghez jutni, így mindenkinek elég ideje és lehetősége lesz mérkőzéseken is csiszolnia  tudását. A serdülő alatti korosztályokban a következő edzők végeznek majd kiemelten fontos munkát a következő évben: Varga Ottó Attiláné, Lelkesné Szűcs Csilla, Hirsch Judit, Szalai Eszter, Dobos Ivett, Horváth Bence, Andorka Sándorné, Varga Attila és új kollégánk, Csóri Norbert  (a csapatok korosztályok szerinti beosztása még nem fejeződött be). A serdülő és ifjúsági csapataink az előbb említett edzők irányítása alatt nevelkedő növendékekre tudnak majd  alapozni, ezért is nagyon hasznos az ő munkájuk klubunk utánpótlásának életében.

A csapatok koordinálásáért új technikai vezetőnk Csapó Tamás lesz a felelős, akit hosszú SKC-s tapasztalatával Baller András segít majd.

A sportszakmai irányvonalakért Horváth Csaba utánpótlás igazgató felel 2018. júliusától.