Jóga is szerepel az utánpótlás edzéseiben

2018 aug 06
1328 Megtekintés
Jóga is szerepel az utánpótlás edzéseiben
Jógával zárták a hetet az SKC ifjúsági csapatai. Horváth Csaba utánpótlás szakmai igazgató szerint a kemény terhelés után szükséges az ilyen jellegű kiegészítő edzés. A foglalkozásokat Palotás Edina (Piruett Stúdió) tartotta.

Horváth Csaba (SKC utánpótlás szakmai igazgató):  Az első hetek magas terhelése után igyekeztünk ezzel a záró edzéssel elősegíteni a hétvégi regenerálódást, hogy a következő hét lehetőség szerint újra frissen tudjon kezdődni. Ezúton is köszönjük a szuper órákat Palotás Edinának!

Dabóczi Adrienn ifjúsági csapata jógával zárta a hetet