Mi a helyzet az utánpótlással?

2020 ápr 29
2387 Megtekintés
Mi a helyzet az utánpótlással?
A kialakult járványhelyzet, a drasztikus döntések, illetve a hírtelen lezárás az utánpótlást is érzékenyen érintette. A napi szintű nehézségek mellett a Siófok KC életében az NB II-es „elbírálás” is komoly fejtörést okoz, hiszen a klub, és a szakmai vezetés erre építette fel az elmúlt évek munkáját. A feljutás meghiúsulni látszik, ennek a döntésnek pedig nem csak a klub látja a kárát, hanem a tehetséges gyerekek is. Eltelt másfél hónap. Mi is történik pontosan? Ez alapján milyen következtetéseket lehet levonni? Erről beszélgettünk Horváth Csabával, a Siófok KC utánpótlásának szakmai igazgatójával.   

- Hogyan sikerült az átállás?
- Március közepén, amikor kijött a rendelet, akkor mindenkit hazaküldtünk a kollégiumból. Leálltunk a közös edzésekkel, és a lehető leghamarabb átálltunk az „online” foglalkozásokra. Jelenleg mindegyik csapatunk a kiadott edzéstervek alapján dolgozik. Úgy gondolom, hogy büszkék lehetünk az edzőinkre, ugyanis a többségük nem egy számítógépes guru. Ennek ellenére remek hozzáállást tanúsítottak, és viszonylag gyorsan alkalmazkodtak a kialakult helyzethez. Mindegyik korosztálynak megvannak a képzési normái, ám otthon nem egyformák a lehetőségek. Nem mindenki él kertes házban, így az ügyességi feladatok végrehajtása, és az eszközhiány okoz némi problémát, de ez kreativitással áthidalható. Az otthoni edzésmunkába is bele lehet csempészni technikai elemeket, de nagyobb részben a kondicionális munkán van a hangsúly. Csapatsportról beszélünk, így a közös edzéseket kiváltani nem lehet.

- Milyen hatásai lehetnek a kialakult helyzetnek?
- Sokat beszélgettünk már az esetleges negatív hatásokról. Úgy gondolom, hogy sajnos ki fognak pörögni a rendszerből azok a játékosok, akik nem gondolják annyira komolyan a sportot. Ők otthon, egyedül hajlamosak a hanyagságra, és nagyon nehéz lesz utolérni magukat, komoly fejlődési hátrányba kerülhetnek. Minél magasabb korosztályról beszélünk, annál kevésbé fognak visszatérni a gyerekek.

- A bajnokságok berekesztése, és az azzal kapcsolatos döntések miként érintik az utánpótlást?
- Nincsen különösebb jelentősége, ugyanis itt nem beszélünk dotációról, nincs jelen a pénz. Mi itt a Siófok KC-nál elsősorban nem helyezésben gondolkodunk. A lényeg a fejlődés, és annak a mértéke. Ha az a nyolcadik helyre elegendő, akkor azzal elégszünk meg, a lényeg, hogy lássuk, hogy a gyerekek fejlődnek. Ahol nincsenek kiesők és feljutók, ott ezek a szövetségi döntések nem mérvadóak. Ahol viszont van, ott ez nem szerencsés. Remélhetőleg, hogy a szövetség részéről megfelelő rugalmasságot tapasztalhatnak a klubok. Az utánpótlásban viszonylag könnyen megoldható a létszámemelés, és ezt szerintem meg is fogják lépni minden probléma nélkül. Ez a gyerekek számára nem jelent különösebb többletterhelést.

- Beszéljünk az NB II-es csapatról, mely végig vezette a csoportját. A cél az NB I/B-be való feljutás volt, és ennek a küszöbén ott állt az együttes. Ez egy nagyon fontos mérföldkő lett volna a klub életében, hiszen elvitathatatlan, hogy a két osztály között sportszakmailag óriási a különbség. 
- Amikor két és fél éve elkezdtük a közös munkát, akkor az edzők beálltak amögé a rendszer mögé, amit megálmodtunk. Az egyes korosztályok, és csapatok egymásra épülnek egészen az első csapatig. Az NB I/B az utolsó előtti lépcsőfok, mely még hiányzik, és ennek mindent alárendeltünk. A döntés és a szituáció adott, még ha nehéz is elfogadni. Ennek ellenére szeretnénk nevezni az NB I/B-re, egyelőre még reménykedünk.

- Szinte kivétel nélkül minden európai bajnokságban a „győzteseket” díjazták, a „veszteseket” pedig nem büntették meg. Másutt ez volt a koncepció, nálunk viszont ez nem sikerült...
​- Igen, és én is ebben látom a legnagyobb problémát, vagy ha úgy tetszik hiányosságot. Lehet azzal érvelni, hogy a magyar élvonalbeli klubok így is nagy sorozatterhelést kapnak, de nem 14 fős keretekkel indulnak neki a csapatok a bajnokságnak. A rotáció lehetősége mindenkinek adott. Ez nem lehet kifogás sem klubszinten, sem pedig a válogatottnál. Másrészről a felfelé áramoltatást meg kellett volna engedni. A Siófok KC-nál a lépcső a megyeiből az NB II-be vezetne, onnan pedig az NB I/B-be, így az összes felnőtt bajnokságban tudnánk versenyeztetni. A második és a harmadik vonalban teljes mértékben az utánpótláskorú játékosokra támaszkodva. Az NB I/B-nek esetünkben az lenne a lényege, hogy aki kevés lehetőséghez jut az első csapatnál, és az U22-es korosztályba még befér, az a számára megfelelő szinten tudjon fejlődni. Ehhez a harmadik vonal már nem elegendő, így ha ez hiányzik, akkor túl nagy a szakadék. Összegezve tehát a csapatunk adott, és megpróbálunk nevezni az NB I/B-re, hogy a felfelé áramlás működhessen. Reméljük, hogy ez sikerülni fog, és haladhatunk tovább a megálmodott úton. Úgy gondolom, hogy ezt a pályán kiérdemeltük. Ha ez mégsem jön össze, akkor sajnos tehetségeink egy részét el kell engedni, kölcsön kell adni őket a fejlődésük érdekében.