Belső poszton erősít a Siófok KC – Lakatos, Holta és Szarková érkezik a nyáron

2021 feb 09
10383 Megtekintés
Belső poszton erősít a Siófok KC – Lakatos, Holta és Szarková érkezik a nyáron
Építjük a jövő csapatát! – Alakul a 2021/22-es szezon játékoskerete, a norvég Malin Holta, valamint Lakatos Rita személyében megvan a Siófok KC új irányítópárosa. Simona Szarková személyében pedig baloldali lövő poszton erősödünk.

“Az elmúlt hónapokban rengeteget dolgoztunk azért, hogy a következő szezonra is ütőképes csapatot tudjunk összeállítani. Danyi Gábor érkezésével egy új koncepció mentén indultunk el. Bizonyos elvek alapján raktuk össze a keretet. Szerettünk volna fiatalítani az átlagéletkoron, hiszen az a fajta stílus, ami a jövő csapatát jellemezheti majd, megköveteli ezt. Nemcsak jó játékosokat, hanem személyiségeket is kerestünk, akik a klub és a csapat érdekeit tartják szem előtt. – fogalmazott a Siófok KC ügyvezetője, Fodor János, aki hozzátette – Emellett természetesen nagyon fontosak a gazdasági szempontok is. A Covid-helyzet minden sportklubot próbára tesz, ez alól mi sem vagyunk kivétel. Úgy gondolom, hogy az előbb említett szempontokat figyelembe véve nagyon elégedettek lehetünk a lányok megszerzésével. Mindhárman az átigazolási listánk legelején voltak. Lakatos Rita, Malin Holta és Simona Szarková meghatározó játékosai lesznek az új SKC-nak, a csapat gerincét fogják adni. Nagy reményeket fűzünk hozzájuk, bízunk benne, hogy itt Siófokon teszik meg pályafutásuk következő nagy lépését. Ami a jövő évi keretet illeti, egyaránt lesznek még érkezők és távozók. Hamarosan bemutatjuk a teljes névsort.”


"Úgy éreztem, hogy új impulzusokra van szükségem, így örömmel fogadtam a Siófok megkeresését. Döntésemben komoly szerepet játszott a vezetőedző, Danyi Gábor személye. Nagyon motivált vagyok és izgatottan várom a következő szezont, de addig is még rengeteg feladat vár rám a jelenlegi klubommal.” – fogalmazott Lakatos Rita, klubunk jövőbeli irányítója

Lakatos Rita, csapatunk új irányítója

Karrierkép – Lakatos Rita

A még mindig csak 21 esztendős válogatott irányító 2013-ban került a Győri Audi ETO-hoz. Kölcsönben szerepelt a Mosonmagyaróvári KC, a norvég Byasen és a Váci NKSE csapatában. Utóbbi mezében 73 bajnoki mérkőzésen 269 gólt jegyez. Lakatos Rita volt a csapatkapitánya a 2018-ban junior világbajnokságot nyerő magyar nemzeti csapatnak, és még ebben az esztendőben meghívót kapott a felnőtt válogatottba. Klivinyi Kinga sérülése révén helyet kapott az Eb-re utazó keretben, a 2020-as kontinenstornán már meghatározó személye volt a nemzeti csapatnak.


Malin Holta már nagyon várja az új kihívásokat – „A szezon végén mindenképpen szerettem volna váltani. Miután megtudtam, hogy a Siófok érdeklődik irántam, nem volt kérdés számomra, hogy ezt az utat választom. Több honfitársam is szerepel a magyar bajnokságban, velük is beszéltem. Fontos volt számomra Silje Solberg véleménye. Elismerően és boldogan beszélt a Siófokon töltött időszakáról. Nekünk norvégoknak kimondottan vonzó a magyar élvonal, mindig is szerettem volna kipróbálni magam egy ilyen bajnokságban. Budapesten már jártam, Siófokról és a környékről pedig sokat olvastam az utóbbi hetekben. Azt mondják, hogy Siófok egy igazi kis ékszerdoboz, a Balaton-part pedig gyönyörű. Egy fiatalos, dinamikus, gyors kézilabdát játszó csapatot szeretnének Siófokon felépíteni, és pontosan ez az, amit én is képviselek. Szeretnék minél sikeresebb lenni Magyarországon, ez egy nagy lehetőség, egy újabb lépcsőfok a pályafutásomban.”

Malin Holta a norvég élvonalból érkezik

Karrierkép – Malin Holta

A 27 esztendős, 177 cm magas irányító a Randabergben szerezte meg a kézilabda alapjait, mielőtt 2009-ben a Sola HK-hoz igazolt. A 2013/14-es szezonban a Stabaek Handball játékosa lett, de egy szezon után visszatért korábbi csapatához. A 2015/16-os idényben 22 bajnokin lőtt 166 góllal a norvég élvonal gólkirálya lett. Ekkor szerződtette őt a Nantes. A francia élvonalban remekül kezdett, 111 találattal csapata második legeredményesebb játékosa lett a 2016/17-es szezonban. Ezt követően azonban megsérült, és a 2018/19-es szezon kezdetén vissza is tért korábbi sikerei helyszínére, a Sola HK-hoz. Újra felépítette magát, és a 2018/19-es kiírást már 194 góllal zárta. Tavaly 165 találatig jutott, idén pedig 16 tétmérkőzésen 99 gólnál jár. A sérülés miatt kihagyott szezont leszámítva a legutóbbi öt kiírásban 116 tétmérkőzésen 735 gólt helyezett el az ellenfelek hálójában. A norvég válogatottban 2013-ban debütált, de a későbbiekben nem vették számításba.


„Az idei év végén lejár a szerződésem Óváron és úgy döntöttem, hogy szeretnék továbblépni a pályafutásomat illetően. Amikor a menedzserem hívott és jelezte, hogy a Siófok érdeklődik irántam, akkor gyakorlatilag el is dőlt bennem, hogy mit szeretnék. Testközelből figyelhettem az elmúlt években a klub fejlődését és nagyon tetszik, amit látok. Fontos volt számomra az is, hogy Magyarországon tudjak maradni közel a családomhoz. A leendő vezetőedző felvázolta nekem, hogy milyen stílust szeretne meghonosítani Siófokon és ez pont az, amit én is szeretek. Rengeteg munka, gyors és dinamikus kézilabda. Ami kifejezetten motivál, az a nemzetközi porond, ez nagyon hiányzik a karrieremből. Nagyon várom már ezt az új fejezetet, de addig is a jelenlegi klubomra koncentrálok, szeretnék szép eredményekkel távozni innen.” – fogalmazott az SKC Média munkatársainak Simona Szarková.

Karrierkép – Simona Szarková

A 29 esztendős, 177 cm magas szlovák válogatott balátlövő 2014-ig a HC Slovan Duslo Sala sorait erősítette, majd négy szezonon át volt a cseh DHK Baník Most játékosa, mellyel a nemzetközi porondra is többször kilépett. A 2018/19-es szezont a norvég Storhamar HE játékosaként kezdte, de a váltás nem jött be, így végül Mosonmagyaróváron kötött ki. A magyar élvonalban eddig 36 mérkőzésen 139 gólt lőtt. Idén 12 bajnokin szerzett 66 találattal vezeti az MKC házi góllövőlistáját.

Simona Szarkova, újdonsült balátlövőnk