Debrecenben maradtak a pontok

2020 sze 27
2556 Megtekintés
Debrecenben maradtak a pontok
A K&H női kézilabda liga 7. fordulójának vasárnap délutáni összecsapásán, Debrecenben szenvedtünk ötgólos vereséget. Folyatatás a válogatott szünet után.

1. félidő: Nem kezdtük jól a mérkőzést, lassan és körülményesen kézilabdáztunk, de a 15. percig, 8:8-as állásig fej-fej mellett haladt a két csapat. Majd jött egy hétperces gólcsend, melyet Kiss Nikolett tört meg a 22. percben, de ekkor már 11:9-re a DVSC vezetett. Kovács Anna az első félidőben hat góllal terhelte a hálónkat, miközben mi mindössze három gólt szereztünk az első játékrész második felében (16:11).

2. félidő: A fordulás után a hazaiak Vámos Petra vezérletével, és többek között négy góljával egy 6:1-es periódussal nyitottak, így a 38. percben tízgólos különbség alakult ki a felek között (22:12). Ekkor egy pillanatra megtorpant Köstner Vilmos csapata, mely hét percen át gólképtelen volt, de ennek ellenére is csak 22:16-ra tudtunk zárkózni Andrea Kobetic góljaival. A hajrában egy pillanatra megcsillant a remény, hét perccel a vége előtt 26:22-re zárkóztunk Laura van der Heijden dupláját követően. Hazai részről viszont jött a válasz, és Tóvizi Petra, Arany Rebeka, valamint Hornyák Dóra egymást követő gólja eldöntötte végérvényesen a bajnoki pontok sorsát (29:22). Az utolsó percekben már csak az eredményen tudtunk kozmetikázni, és el kellett fogadni a tényt, hogy a Győr után a DVSC-től is kikaptunk egy héten belül (30:25).

Edzői szemmel

Daniel Birkelund (másodedző – Siófok KC): „Természetesen nagyon csalódott vagyok. Rettentően fontos volt ez a hét a számunkra, de nem tudtunk megfelelni az elvárásoknak. Lassan, és körülményesen kézilabdáztunk, a játék minden elemében fölénk kerekedett a hazai csapat. Nyilvánvalóan voltak nehezítő körülmények, de ez nem lehet kifogás. Gratulálok a Debrecennek.”

Köstner Vilmos (vezetőedző – DVSC SCHAEFFLER): „Egyértelműen látszott a siófoki csapaton, hogy számos nehezítő körülménnyel küzdenek. Ezúton is kívánok sok erőt és kitartást Bent Dahl és Nerea Pena számára. Győzelmünkhöz az is kellett, hogy ellenfelünk mélyen tudása alatt teljesítsen, de ez nem von le semmit abból, amit elértünk. Elképesztően büszke vagyok a lányokra, Vámos Petra vezérletével nagyszerű győzelmet arattunk, száztíz százalékot nyújtottunk.”