Debreczeni-Klivinyi Kinga aláírt

2021 okt 29
3166 Megtekintés
Debreczeni-Klivinyi Kinga aláírt
Klubunk fél plusz egyéves szerződést kötött Debreczeni-Klivinyi Kingával. A korábbi válogatott balátlövő a héten csapatunkkal edzett, formájával és fizikális állapotával pedig meggyőzte a szakmai stábot.

Fodor János, az SKC ügyvezetője szerint kockázatos, de egyben jó döntést hozott a klub – „Kinga az elmúlt időszakban nagyon keményen dolgozott azért, hogy a gyermekvállalás és egy komoly vállsérülése után újra a pályán lehessen. Kockázatot is rejt magában az igazolás mind a klub, mind a játékos oldaláról, de jelen pillanatban egy olyan helyzetben vagyunk, amelyben mindkét fél profitálhat a közös folytatásból. Folyamatosan keressük a fejlődés lehetőségét, melyben a keret bővítése is szerepet játszhat. A képességeit és a sportolói kvalitásait senkinek sem kell bemutatni, az már egy másik kérdés, hogy milyen hamar tud újra csúcsformában kézilabdázni. Nagy erőssége lehet a csapatnak, amennyiben ez hamar megtörténik.”

„Nem kérdés, hogy Kinga személyében egy jó képességű, rutinos játékossal tudtuk megerősíteni a keretet. – fogalmazott Danyi Gábor, aki hozzátette – A héten végig velünk készült, a látottak és a tesztek alapján bizakodóak lehetünk. Annak ellenére, hogy gyermekvállaláson van túl és volt egy komolyabb vállsérülése, kifejezetten jó állapotban van, de azt is tudjuk, hogy időt kell adnunk neki ahhoz, hogy százszázalékos állapotba tudjon kerülni. Olyan játékost kerestünk, aki nemcsak a játéktudásával, de a karakterével is vezér szerepet tud betölteni a csapaton belül és úgy gondolom, hogy ő megfelel ennek a kritériumnak.”

A 29 esztendős balátlövő felnőtt pályafutását a Vasasban kezdte meg, később a Vác játékosaként kapott először válogatott meghívót. Az Érd színeiben öt szezon alatt öt bajnoki bronzérmet szerzett, csapatával kétszer is eljutott a Magyar Kupa fináléjáig. A Ferencváros 2018-ban szerződtette, második szezonjában súlyos vállsérülés törte meg pályafutását. A 2020/21-es szezon előtt a DKKA szerződtette, de mivel idő közben anyai örömök elé nézett, így debütálására nem került sor. Tagja volt a 2012-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerző magyar válogatottnak, a címeres mezt pedig 65-ször ölthette magára. Részt vett a 2014-es és a 2016-os kontinenstornán, valamint a 2017-es világbajnokságon.

Debreczeni-Klivinyi Kinga megragadná a lehetőséget – „A visszatérés lehetősége már korábban megfogalmazódott bennem, szerettem volna már a nyári alapozást is végigcsinálni egy csapattal, de akkor erre még nem volt lehetőség. Az elmúlt időszakban motiváltan és keményen dolgoztam azért, hogy formába lendüljek és fizikálisan utolérjem magam, amire korábbi klubom, a Ferencváros lehetőséget biztosított. Hiányzott már a kézilabda, különösen a labdás edzések és a mérkőzések.  Kondicionálisan úgy gondolom, hogy rendben vagyok, de érzem a meccshiányt, a hosszú kihagyást. A Siófok által kínált lehetőséget szeretném megragadni, azon leszek, hogy minél hamarabb visszanyerjem régi formámat. A csapat egyelőre még formálódik, a célok viszont egyértelműek, így bízom benne, hogy kölcsönösen tudjuk  segíteni egymást.”