Dejana Milosavljevic érkezik a Podravkától

2022 feb 07
4043 Megtekintés
Dejana Milosavljevic érkezik a Podravkától
A Podravka Vegeta és a horvát válogatott húzóembere, Dejana Milosavljevic elfogadta klubunk szerződésajánlatát, így a 27 esztendős játékos a nyáron csatlakozik a Siófok KC keretéhet. Marina Rajčić után ő a második érkező.

„Dejana Milosavljevic volt az elsőszámú célpontunk a belső posztok megerősítésére, így nagyon örülünk annak, hogy aláírt. Mindhárom belső poszton képes játszani, többek között ezért is volt fontos Uros Bregar számára, hogy megszerezzük őt.” – fogalmazott Fodor János, a Siófok KC ügyvezetője.

Dejana Milosavljevic roppant motivált, várja az új kihívásokat – „Mindig is szerettem volna kipróbálni magam külföldön, és ha figyelembe veszek olyan szempontokat, mint a lokalizáció és a bajnokság erőssége, akkor úgy gondolom, hogy a magyar bajnokság a legideálisabb számomra. Ez valami egészen más lesz, mint amit eddig megszoktam. Hétről hétre kőkemény mérkőzések, egy új liga, új nyelv és új csapattársak. Ez az, ami motivál. A célom, nem is lehet más, mint fejlődni és fejlődni minden egyes nap. Mindig is a kemény munkában hittem, ennek köszönhetem azt, amit eddig elértem. Több alkalommal is játszottam már a Siófok ellen, nem is olyan régen közös edzőtáboron vettünk részt a Balaton-partján. Remek körülmények között lehet majd dolgozni, ez is fontos szempont volt. Régóta ismerem Uros Bregart és nagyon sokra tartom őt. Amikor felhívott, hogy szeretné, hogy a csapata része legyek, őszintén meglepődtem, de hamar sikerült meghoznom a döntést. Vele, a lányokkal és a stábbal szép dolgokra lehetünk képesek a magyar bajnokságban és remélhetőleg a nemzetközi kupában is.”

Dejana a nyáron érkezik a Balaton-partjára

Pályakép

A 27 esztendős balátlövő a felnőttek között a Rijeka játékosaként debütált, később a Sesvete csapatát erősítette. Volt a szintén horvát élvonalbeli Zamet és a Varazdin játékosa is, mielőtt 2018-ban a Podravka Vegeta játékosa lett. Ezzel egyidejűleg debütált a horvát válogatottban, melynek a 2020-as Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett.

A Podravka Vegeta játékosaként a BL-ben ezidáig 194 gólt szerzett, a tavalyi szezont 88 találattal zárta, míg idén 51 gólnál tart a legrangosabb sorozatban. Az EHF-kupa mérkőzéseket is figyelembe véve pedig 267 találata van a nemzetközi porondon.