EHF Európa-liga: Dortmundban maradt a csoportelsőség

2023 feb 19
1228 Megtekintés
EHF Európa-liga: Dortmundban maradt a csoportelsőség
Az EHF Európa-liga csoportkörének 6. fordulójában rekordot jelentő, 11.112 néző előtt léptünk pályára a BV Borussia 09 Dortmund vendégeként. Szoros első játékrész után a második félidőben szinte végig futottunk az eredmény után és végül háromgólos vereséget szenvedtünk.

1. félidő: Mindkét csapat jó védekezéssel (1:2) és extra kapusteljesítménnyel kezdte a mérkőzést (2:4). A félidő felénél 4:4 állt az eredményjelzőn, ami után háromgólos előnyt építettünk ki (4:7). Megtartani azonban nem tudtuk (8:9), a Dortmund emberhátrányban egyenlített a szünet előtti pillanatokban. Az első harminc percben Yara Ten Holten 52, míg Marina Rajcic 50 százalékkal védett (10:10).  

2. félidő: A fordulás után némileg az öltözőben maradtunk, így a 33. percben először könyvelhettünk el háromgólos hazai előnyt (13:10). A következő öt percet ugyan 0:3-ra megnyertük (13:13), sőt Such Nelli góljával a vezetést is visszavettük (13:14), de ekkor vezettünk a találkozó folyamán utoljára. A Dortmund a hét gólig jutó Meret Ossenkopp vezérletével négy (20:16), majd ötgólos előnyre tett szert (23:18). A hajrában így végig futottunk az eredmény után és reális egyenlítési lehetőségünk már nem is volt (26:23).

Az eredmény alakulása: 5. p.: 1:2 | 10. p.: 2:4 | 15. p.: 4:4 | 20. p.: 4:7 | 25. p.: 7:9 | 30. p.: 10:10 | 35. p.: 13:11 | 40. p.: 14:13 | 45. p.: 19:16 | 50. p.: 21:18 | 55. p.: 25:21 | 60. p.: 26:23.

A csoportelsőség így elúszott, de a továbbjutás megvan. A legjobb nyolc között a dán Herning-Ikast lesz az ellenfelünk a Final 4-ba jutásért.

Interjúzóna

Kajdon Blanka (Siófok KC – irányító): „Volt egy megbeszélt taktikánk, amihez tartottuk magunkat, de az egyéni extrák ezúttal elmaradtak. Sok helyzetet hagytunk ki, sok hibát vétettünk főként a második félidő elején, ami után végig futnunk kellett az eredmény után.”