EHF Európa-liga: továbbjutást ért a Besancon legyőzése

2023 feb 11
1211 Megtekintés
EHF Európa-liga: továbbjutást ért a Besancon legyőzése
Az ES Besancon Femini ellen aratott kétgólos győzelem azt jelenti, hogy az utolsó játéknap eredményétől függetlenül továbbjutottunk és ott vagyunk EHF Európa-liga egyenes kieséses szakaszába.

1. félidő: Vendég góllal és döcögős támadójátékkal, valamint kihagyott hétméteressel indult a mérkőzés (0:1). Az első gólunkra öt percet kellett várni, Kajdon Blanka után azonban Dejana Milosavljevic is feliratkozott a gólszerzők közé (4:3). A 20. percben 7:7 állt az eredményjelzőn, Lucie Granier és Natalia Nosek góljaival egyenlített a Besancon. Az első játékrész hajráját jól kezdtük Papp Nikolett duplája, valamint Dejana Milosavljevic találata révén először vezettünk három góllal (10:7). Egyből érkezett is a vendég időkérés, Sebastien Miozule próbált rendet teremteni a fejekben. Ez azonban nem sikerült, így háromgólos előnnyel mehettünk az öltözőbe, köszönhetően többek között az ihletett formában játszó, végig 40 százalék felett védő Marina Rajcic bravúrjainak (12:9).

2. félidő: A fordulás után, a 35. percben Debreczeni-Klivinyi Kinga találatai után először vezettünk négy (13:9), majd öt góllal (14:9).  A komolyabb hullámvölgy azonban ezúttal sem kerülte el csapatunk támadójátékát (14:11). Sakura Hauge a Besancon gólvonalán „remek” cserének bizonyult. Tíz percen át voltunk gólképtelenek és ellenfelünk az egyenlítésért is támadhatott (14:13). A hosszú gólcsendet Debreczeni-Klivinyi Kinga törte meg, majd Papp Nikolett találata után újra három góllal vezettünk (16:13). A második játékrészben húsz perc alatt mindössze négy gólt lőttünk és csupán jó védekezésünknek, valamint Marina Rajcic bravúrjainak köszönhettük, hogy a Besancon nem fordított (16:16). Az utolsó tíz percben gyakorlatilag egy új mérkőzés indult, melyet Papp Nikolett duplájával, Such Nelli szélről lőtt góljával, valamint Dejana Milosavljevic értékesített hétméteresével végül megnyertünk (20:18).  

Az eredmény alakulása: 5. p.: 0:1 | 10. p.: 4:3 | 15. p.: 5:4 | 20. p.: 7:7 | 25. p.: 10:7 | 30. p.: 12:9 | 35. p.: 14:10 | 40. p.: 14:11 | 45. p.: 15:13 | 50. p.: 16:16 | 55. p.: 18:17 | 60. p.: 20:18.

A győzelem továbbjutást ért, ami azt jelenti, hogy a 6. forduló eredményétől függetlenül ott vagyunk az EHF Európa-liga egyenes kieséses szakaszában. Jövő vasárnap, a BV Borussia 09 Dortmund elleni idegenbeli mérkőzés a csoportelsőségről dönt.