Kapusposzton erősítünk, Szikora Melinda aláírt

2019 már 20
4835 Megtekintés
Kapusposzton erősítünk, Szikora Melinda aláírt
Hársfalvi Júlia után újabb magyar válogatott kézilabdázóval erősítünk Szikora Melinda személyében. A Ferencvárostól érkező kapuvédő a távozó Denisa Dedu helyét veszi át a gólvonalon.

„Egy olyan kapust sikerült megszereznünk, aki évek óta a legmagasabb szinten bizonyítja tehetségét mind a bajnokságban, mind a Bajnokok Ligájában. Volt egy komolyabb sérülése, de ez már a múlté. Solberggel egy nagyon izgalmas kapuspárost fognak alkotni. Annak is örülünk, hogy személyében magyar játékost igazoltunk, szeretnénk ezen a téren is előrelépni.” – nyilatkozta a Siófok KC ügyvezetője, Fodor János. 

A 30 esztendős kapuvédő már korábban lenyűgözte vezetőedzőnket, Tor Odvar Moent „Emlékszem arra a kapusra a Bajnokok Ligájából, aki számtalanszor az őrületbe kergette az ellenfeleit. Most egy komolyabb sérülés után tért vissza, úgy gondolom, hogy idővel visszanyeri régi formáját. Más stílusú hálóőr, mint Solberg, többek között ezért is alkotnak majd nagyszerű párost. Az érkezése sokat fog adni a csapatnak.” 

Szikora Melinda már várja a közös munkát, elmondása szerint új kihívásra volt szükésge, ezért döntött úgy, hogy elfogadja az SKC ajánlatát – „Váltani szerettem volna, úgy éreztem eljött az idő, új impulzusokra van szükségem. Külföldi lehetőségen gondolkoztam, de nagyon örültem a Siófok megkeresésének és annak, hogy végül Magyarország mellett döntöttem. Csábító volt számomra az edző személye és az északi stílus, amit képvisel. Az is fontos tényező volt, hogy erős csapat alakul Siófokon, ez számomra is motiváló. Azt gondolom, olyan profi körülményeket biztosítanak a klubnál, amelyek mellett a nagy célok elérése már csak rajtunk múlik. Nagyon várom már a közös munkát.” 

Pályakép 

A 30 esztendős kapuvédő a felnőttek között Kiskunhalason debütált még 2006- ban, majd 2008-ban az Alba Fehérvár szerződtette. A Székesfehérváron eltöltött öt esztendő után 2013-ban váltott, és a Ferencváros játékosaként folytatta. Remek teljesítményének köszönhetően a magyar válogatottban is bemutatkozhatott, és fantasztikus formában volt, amikor komoly térdsérülést szenvedett 2018. áprilisában a Rosztov elleni BL Final Fourba jutásért folytatott párharc első mérkőzésén. Felépülése időigényes volt, de immáron újra a gólvonalon lehet, és kész bizonyítani.