Magabiztos idegenbeli győzelem

2020 sze 18
1896 Megtekintés
Magabiztos idegenbeli győzelem
A K&H női kézilabda liga 5. fordulójában, a Boglári Akadémia-SZISE vendégeként szezonbeli második idegenbeli mérkőzésünket is magabiztos győzelemmel abszolváltuk. 

1. félidő: Hiába kezdtünk gólerősen – első öt gólunkból négyet Hársfalvi Júlia jegyzett – a hazaiak Farkas Johanna és Monori Orsolya révén jól tartották magukat (4:5). A két csapat 9:9-es állásig fej-fej mellett haladt, utána viszont Laura van der Heijden és Gnonsiene Niombla duplájával megléptünk (10:13). Csereként érkezve Camille Aoustin és Katarina Jezic is gólerős játékot mutatott. A hazaiak támadásban megfontolt játékot mutattak, viszonylag kevésszer vállalkoztak lövésre (19/13), de azok többségében kidolgozott helyzetek voltak. A félidei lőlapunk nem mutatott túl jól, de a mindössze 58 százalékos (31/18) helyzetkihasználás ellenére is magabiztosan vezettünk, miután a védekezésünk hatékonyságán sikerült javítani (13:18).

2. félidő: A szünet után gyakorlatilag öt perc leforgása alatt sikerült eldöntenünk az érdemi kérdéseket, egy 5:0-s roham után már tízgólos előnyben játszhattunk (13:23). A lőtt gólok mellett az eredmény alakulásában nagy szerepet játszottak Szikora Melinda védései a gólvonalon. Ezt követően a két csapat váltakozva lőtte a gólokat, az utolsó tíz percre fordulva a különbség változatlan volt (19:29). Végül Kiss Nikolett és Such Nelli találataival a különbséget még egy picit növelni tudtuk. Ezzel idei ötödik, összességében pedig zsinórban a tizenhetedik bajnoki mérkőzésünket nyertük meg (21:34).

Edzői szemmel

Bent Dahl (vezetőedző – Siófok KC): „Gratulálok az ellenfél fiatal játékosainak, úgy gondolom, hogy ez a csapat szép jövő előtt állhat. A játékosaim megtisztelték az ellenfelet, és jól kézilabdáztak. Örülök a megszerzett pontoknak.”

ifj. Kiss Szilárd (vezetőedző – Boglári Akadémia-SZISE): „A két csapat teljesen más célokkal lépett pályára, ennek ellenére fel kellett pörögniük, mivel húszpercnyi játék után döntetlen környékén tudtuk tartani az eredményt. Erre nagyon büszke vagyok.”

Fotók: NEKA/Tompos Gábor