Továbbra is SKC! – Hat játékossal hosszabbítottunk

2022 feb 04
5964 Megtekintés
Továbbra is SKC! – Hat játékossal hosszabbítottunk
Klubunk gőzerővel dolgozik a 2022/23-as szezon játékoskeretének kialakításán. A jelen mellett a jövőt is építjük, fontos volt a csapat gerincének egyben tartása. A jelenlegi keretből hatan szerződéssel rendelkeztek a következő szezonra is, hat játékossal hosszabbítottunk, ugyanakkor vannak távozók is. Mutatjuk a Siófok KC átigazolási „térképét”!

„Az elsődleges célunk az volt, hogy egyben tartsuk a csapat gerincét. Ez úgy gondolom, ha nem is teljes egészében, de sikerült. Vannak fiatal, tehetséges kézilabdázóink, az ő megtartásuk fontos szempont volt. Bízunk benne, hogy nálunk tudják megtenni a következő lépéseket pályafutásuk és kvalitásaik kiteljesedését illetően. Az, hogy már most együtt dolgoznak, a folytatásban előnyt jelenthet. Úgy gondolom, hogy Uros Bregar vezetésével beérhet a jelenlegi csapat. Távozó játékosok is vannak. Katarina Jezic szerződését szerettük volna meghosszabbítani, de ez nem jött össze. Elfogadjuk a döntését, miszerint máshol folytatja pályafutását, további sok sikert kívánunk neki, és a többi távozónak is. Ez viszont még nem a búcsú ideje, az idei szezonban is komoly célokért küzdünk együtt. Hamarosan az érkező játékosokat is bejelentjük, nemsokára teljes lesz a 2022/23-as játékoskeret. Nem szeretnék nagyon előremenni, de úgy gondolom, hogy sikerült megvalósítani vezetőedzőnk elképzelését a következő szezon keretét illetően.” – fogalmazott Fodor János, klubunk ügyvezetője.

Such Nelli, csapatunk történetének harmadik legeredményesebb játékosa jövőre már a kilencedik szezonját kezdi meg az SKC-ban – „Ezer szállal kötődök a klubhoz és a városhoz, a pályafutásom jelentős részét itt töltöttem. A csapattal egyetemben én is sokat fejlődtem és még mindig komoly céljaim vannak Siófokon. Rengeteg élménynek voltam részese, voltak nagyon sikeres időszakok és kevésbé boldog órák. Az elmúlt két év nehéz volt, sok minden történt. Nem lehet más a célunk, minthogy visszakerüljünk arra a szintre, ahol pár évvel ezelőtt voltunk. Ezért fogunk dolgozni. A döntésem meghozatalakor az új vezetőedző személye is fontos szerepet játszott.”

Kiss Nikolett jövőre a harmadik szezonját kezdheti meg Siófokon – „Amikor szóba került a hosszabbítás lehetősége, akkor több szempontot is figyelembe vettem. Ezeket átgondolva pedig egyértelmű volt, hogy maradok. Szeretek bejárni edzésekre, jó a közösség, infrastrukturális szempontból pedig tényleg kiemelkedő körülmények között dolgozhatunk. A célkitűzés elérhető, szakmailag pedig adott a fejlődés lehetősége. Ezeket elmondva és átgondolva a döntés egyértelmű volt.

Debreczeni-Klivinyi Kinga a szezon közben érkezett, és gyorsan a csapat egyik vezéregyéniségévé vált – „Nagyon jól érzem magam és köszönettel tartozom a klubnak. Szülés után lehetőséget és bizalmat kaptam, így folytatni tudtam a pályafutásomat. Boldog vagyok, és már most várom a következő, immáron teljes szezonomat Siófokon. Viszont addig is rengeteg feladat vár még ránk. Bízom benne, hogy idén ki tudjuk harcolni a nemzetközi kupaindulást, úgy gondolom, hogy jövőre egy még erősebb csapattal tudunk majd nekivágni a szezonnak.”

„Fél éve még csak annak, hogy Siófokra költöztem és magam is meglepődtem, hogy milyen hamar megszerettem a várost és a közeget. Szeretek itt élni, de a szezon első fele nem volt egyszerű és a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt előzetesen elterveztük. Uros Bregar személyében viszont egy roppant felkészült, okos és taktikus edzőt ismertem meg. Úgy gondolom, hogy irányítóként nagyon sokat tanulhatok tőle. Kihívásként tekintek a közös munkára és azt érzem, hogy fejlődhetek. – fogalmazott a hosszabbítás mellett döntő Lakatos Rita, aki hozzátetteHa az ember úgy jár be dolgozni, hogy szereti a közösséget, akkor minden sokkal egyszerűbb. Itt barátokra leltem és jól érzem magam. Többen a hosszabbítás mellett tették le a voksot, így a döntésem meghozatalakor ez is fontos szerepet játszott. Továbbá az a bizalom is nagyon jól esik, amit a klub és a szakmai stáb folyamatosan éreztet velem. Az utóbbi időben a sélt vállammal sokat bajlódtam, de itt rengeteg segítséget kapok. Vaskó Réka és Bubori Kornél sokat tesznek azért, hogy egészséges legyek, igen egyedi munkát végeznek velem. Egyelőre még nem tartok ott, ahol szeretnék, de érzem, hogy jó úton haladok.”

Juhász Fanni, klubunk saját nevelésű irányítója roppant motivált és élni szeretne a lehetőséggel – „Nagyon örülök, hogy továbbra is siófoki színekben folytathatom a pályafutásom. Szeretek itt lenni, élvezem Uros Bregar bizalmát és a közös munkát. Úgy gondolom, hogy önmagamhoz képest sokat fejlődtem, és még nagyon sokat tanulhatok az ő kezei alatt. Itt szakmailag és infrastrukturálisan egyaránt adott minden ahhoz, hogy egy fiatal játékos profi sportolóvá váljon. A célom egyértelmű. Ott állok ennek a bizonyos ajtónak a küszöbén, és azon leszek, hogy a folytatásban be is lépjek rajta.”

„Már nagyon sokszor elmondtam, hogy mennyit jelent nekem az SKC, a város és a szurkolók. Jelenleg egy építkezési folyamat zajlik a klubban, a célunk az, hogy a következő szezonban szerepelni tudjunk az EHF Európa-ligában és magyar bajnokságban is versenyképesek legyünk. Kezd kialakulni egy gerinc Uros Bregar vezetésével, amihez jó játékosok fognak csatlakozni. Egyénileg és csapatként is fejlődnünk kell, úgy gondolom, hogy ehhez minden adott. Boldog vagyok, hogy továbbra is a Balaton-partján folytathatom a pályafutásomat!” – fogalmazott Andela Janjusevic, csapatunk jobbátlövője, aki a világbajnokság óta egyre jobb formát mutat.

Átigazolási „térkép”, alakuló játékoskeret

Csapó Kincső, Wald Kíra, Puhalák Szidónia, Lapos Laura, Herczeg Lili, valamint a tavaszt kölcsönben az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatánál töltő Sirián Szederke élő szerződéssel rendelkezik, és a folytatásban is a Siófok KC-t erősítik. A hosszabbítás mellett tette le a voksot Such Nelli, Debreczeni-Klivinyi Kinga, Kiss Nikolett, Andela Janjusevic, Lakatos Rita és Juhász Fanni.

Távozik viszont és máshol folytatja pályafutását az elmúlt évek egyik legmeghatározóbb játékosa, Katarina Jezic. A horvát beállóval klubunk szeretett volna hosszabbítani, ezért mindent megtett, de a horvát beálló úgy döntött, hogy új kihívás elé néz. Szintén máshol folytatja pályafutását a nyártól Simone Böhme, Simona Szarková, Malin Holta és Maja Vojnovic.

A teljes keret a tervek szerint további öt játékossal bővülhet, a hivatalos bejelentéseket követően pedig Uros Bregart, csapatunk vezetőedzőjét is megszólaltatjuk majd egy hosszabb interjú keretein belül.