Zdravko Zovko az új vezetőedző

2020 okt 20
12824 Megtekintés
Zdravko Zovko az új vezetőedző
Bent Dahl távozását követően Zdravko Zovko veszi át a Siófok KC irányítását. A 65 esztendős horvát szakember a 2020/2021-es szezon végéig írt alá.

„Az idei szereplésünk, az eredmények és a pályán mutatott teljesítmény egyértelműsítette, hogy változtatásra van szükség. Megoldásként egy olyan szakembert kerestünk, aki a mentalitásával, a tapasztalatával és a filozófiájával képes rövid időn belül változásokat elérni. Fontos, hogy a lehető leghamarabb kimozduljon a csapat abból az állapotból, amiben most van. Ehhez új impulzusok kellenek. Az új vezetőedző kiválasztásakor az is meghatározó szempont volt, hogy ismeri a magyar bajnokságot, a magyar csapatokat és játékosokat, így nem kell extra energiát belefektetnie abba, hogy naprakész legyen. Úgy gondolom, hogy Zdravko Zovko eredményei önmagukért beszélnek. Egyelőre a szezon végéig szóló megállapodást kötöttünk vele – fogalmazott Fodor János, a Siófok KC ügyvezetője – Nem könnyű az a helyzet, amiben most vagyunk, hiszen alapesetben háromnaponta mérkőzést játszunk, így nincs sok idő az ismerkedésre és a felkészülésre. Ráadásul tegnap este érkezett a hír, miszerint az egyik játékosunk koronavírusos lett, így a csapatnak karanténba kellett vonulnia. Egyelőre kérdéses, hogy az új vezetőedző mikor tud elkezdeni dolgozni a kerettel.” 

Zdravko Zovko egész játékos-pályafutását az RK Medvescak (1972-88) csapatánál töltötte, 1984-ben pedig olimpiai bajnok lett a jugoszláv válogatottal. Edzői pályafutását 1990-ben kezdte, legnagyobb sikereit pedig az RK Zagreb, a Fotex Veszprém, a Podravka Koprivnica, valamint a DKKA vezetőedzőjeként érte el. Dolgozott a horvát férfi- és női válogatott élén, valamint volt a Lasko Pivovara Celje edzője is. Legutóbb a Győri Audi ETO KC másodedzői posztját töltötte be Danyi Gábor mellett. 

„Akárhova is mész edzőként, az mindig egy új kihívást jelent számodra. Úgy gondolom, hogy a Siófok egy nagyon jó csapat, testközelből láthattam a fejlődésüket az elmúlt években. Biztos vagyok benne, hogy a Covid helyzet és az abből fakadó döntések egy törést jelentettek a klub és a játékosok számára, és talán ez is hatással volt az elmúlt időszak eredményeire. Egy új fejezetet kell nyitnunk, magunk mögött kell hagynunk a múltat. Nincs sok időnk a felkészülésre, a közelgő feladatokra kell koncentráljunk. Készen állok a feladatra és nagyon várom, hogy elkezdhessük a közös munkát.” – nyilatkozta az SKC frissen kinevezett vezetőedzője, Zdravko Zovko.

Edzői pályafutása első éveiben egymást követő két szezonban – 1991/92 és 1992/93 – is BL-t nyert az RK Zagreb férfi csapatával, mielőtt a Lasko Pivovara Celje edzője lett. Megannyi horvát- és szlovén bajnoki cím, illetve kupagyőzelem után, 2000-ben ült le a Fotex Veszprém kispadjára, mellyel egymást követő öt évben lett magyar bajnok. A 2001/02-es szezonban BL-döntőbe vezette a csapatot, végül 2007-ben távozott és vette át női vonalon a Podravka Koprivnica együttesét. Legutóbb 2016-ban a DKKA-t vezette EHF-kupa győzelemig. 

Üdvözlünk az SKC családban Zdravko Zovko!