EHF-kupa: adott a döntőbe vezető út!

2020 feb 11
1389 Megtekintés
EHF-kupa: adott a döntőbe vezető út!
Kedden 11 órakor a nemzetközi szövetség bécsi központjában megtartották az EHF-kupa egyenes kieséses szakaszának sorsolását. Csapatunk a negyeddöntőben török ellenffelet kapott.

Nem túlzás azt állítani, hogy a török bajnoki címvédő Kastamonu már hazajár Magyarországra, hiszen a BL-selejtező utáni búcsút követően az EHF-kupa selejtezőjének utolsó körében a Vácot búcsúztatták. A csoportkörben pedig a DVSC-t megelőzve jutottak az egyenes kieséses szakaszba, a legjobb nyolc mezőnyébe. A negyeddöntők odavágóit február 29-én, és március 1-én rendezik, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. Hivatalos és pontos időpont a klubok, illetve a televíziós társaságok egyeztetése után.

Nem csak a negyeddöntő párosítása, hanem az egyenes kieséses szakasz komplett ágrajza is ismertté vált, a csapatok számára tehát adott a döntőig vezető út. Továbbjutás esetén a legjobb négy között a dán Odense, és az orosz Lada Togliatti párharcának győztesével találkozhatunk, és a pályaelőnyünk ott is meglesz. 

Edzői szemmel

Tor Odvar Moen (Siófok KC – edző): Nem az ellenfél kiléte volt a fontos, hanem a csoportgyőzelemmel járó pályaelőny. Sokan talán legyintenek a török kézilabdára, de nem szabad. Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó, nemzetközi kerettel rendelkező csapattal nézünk szembe. Egyelőre sok információm nincsen róluk, de mire elérkezik az első mérkőzés időpontja, addigra már mindent tudni fogunk róluk. A feladat adott. Egy jó idegenbeli eredmény elérése után hazai pályán kell befejeznünk a megkezdett munkát.