Megvan a tizedik bajnoki győzelem

2019 jan 30
1997 Megtekintés
Megvan a tizedik bajnoki győzelem
Szoros mérkőzésnek indult, a vége viszont sima lett. Csapatunk Debrecenben szerezte meg tizedik bajnoki győzelmét a K&H női kézilabda liga 14. fordulójának szerda esti összecsapásán.

1. félidő: Nem indult jól a mérkőzés, Tóvizi vezérletével rendesen bekezdett a DVSC, mely előbb 3:0-ra, majd 5:2-re és 7:4-re is vezetett. Ekkor elkapta a fonalat a gólvonalon Dedu, aki egymás után sorakoztatta a védéseket. Elöl ezúttal Gonzalez villogott, aki a maga 5 góljával az első félidő legeredményesebb játékosa volt. Ellenfelünket 7:7-nél értük utol, majd a 18. percben Aoustin találatával már 8:9-re nálunk volt az előny, melyet aztán növelni is tudtunk. Először három góllal 11:14-nél vezettünk, ez a különbség pedig a félidőben is megvolt (12:15).

2. félidő: A szünet után megint a Debrecen kezdett jobban, Varsányi elfutásai után 18:18-nál megint egyenlő volt az állás. Ekkor Kobetic egyéni megmozdulásai, valamint Böhme befejezése túllendített bennünket a mélyponton. Ezután növelni tudtuk a lépést, előnyünk pedig szépen fokozatosan magabiztossá vált. A második félidőben Elghaoui remek cserének bizonyult, öt gólja igencsak kellett a sikerhez (25:31).

Csapatunk péntek reggel már útra is kel Dániába, ahol vasárnap délután a Herning-Ikast otthonában lépünk pályára az EHF-kupában.

Edzői szemmel

Köstner Vilmos (DVSC – edző): „Gratulálok a vendégcsapatnak, okos játékkal szereztek megérdemelt győzelmet. A helyzeteink megvoltak, de alacsony százalékban használtuk ki őket. A túloldalon remek kapusteljesítmény, és beállós játék jellemezte ellenfelünket. Sok sikert kívánok a Siófoknak a nemzetközi porondon.”

Tor Odvar Moen (Siófok KC – edző): „Büszke vagyok a csapatomra, jó és eredményes kézilabdát adtunk ma elő. Egy olyan csarnokban tudtunk nyerni, ahol nagyon sok csapat megszenved. Továbbá örülök annak, hogy fáradtságnak nyomát se véltem felfedezni a csapaton annak ellenére, hogy egy ideje már háromnaponta játszunk. Remek egyéni teljesítmények voltak a pályán, nagyszerű csapatgyőzelem volt a mai.”