Somogy Polgáraiért Díjban részesült Fodor János

2020 jan 06
1572 Megtekintés
Somogy Polgáraiért Díjban részesült Fodor János
A címer- és pecséthasználati jog adományozásának 521. évfordulójára emlékezett a Somogy Megyei Közgyűlés, ünnepi ülésén. A Somogy Megyei Közgyűlés azon személyek és kollektívák elismerésére, akik kiemelkedő tevékenységükkel a megye fejlődését szolgálták, illetve munkájukkal kimagasló érdemeket szereztek, elismeréseket alapított. Fodor János, a Siófok KC ügyvezetője Somogy Polgáraiért Díjban részesült. 

„Amikor 12 évvel ezelőtt átvettem a Siófok Kézilabda Club irányítását, már akkor is volt egy álmom. Mindig is komoly sportszakmai sikereket szerettem volna elérni, de nem ez volt az elsődleges célom. Egy közösség felépítése, egy érték megteremtése mindent felülírt számomra. Bátran mondhatjuk, hogy a 2018/2019-es EHF-kupa megnyerésével megkoronáztuk az elmúlt éveket, egy örök emlék marad mind a városban élő embereknek, mind a csapat szurkolóinak, mind a klubnak. Kilenc hónapon keresztül, hat országban a legnagyobb büszkeséggel és tudásunk legjavát nyújtva képviseltük Siófok városát annak reményében, hogy eközben a pályán kívül is valami maradandót tudunk alkotni. Együtt Felemelkedünk! Az SKC mottója nemcsak egy hangzatos kifejezés, hanem egy olyan cél, amit az itt dolgozó emberek, a felnőtt és utánpótlás játékosok és a klub szurkolói is komolyan gondolnak. Évek óta azért dolgozunk, hogy a sportpályán elért eredményeken kívül egy közösséget alakítsunk ki. Hovatartozást biztosítsunk azoknak az embereknek, akik szimpatizálni tudnak a nézeteinkkel, elképzeléseinkkel és törekvéseinkkel. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, a kollégáimnak és a játékosoknak mindazt, amit nap mind nap tesznek a klubért, és ezáltal a városért is! Ezt a díjat Nektek köszönhetem! Továbbra is a legnagyobb büszkeséggel, tudásunk legjavát nyújtva fogjuk képviselni Siófokot mind Magyarországon, mind Európában! Hajrá SKC! Hajrá Siófok!” – nyilatkozta Fodor János ügyvezető.