Tét a csoportelsőség - beharangozó

2019 feb 01
1669 Megtekintés
Tét a csoportelsőség - beharangozó
Vasárnap délután az EHF-kupa csoportkörének 5. fordulójában a kvartettünk megnyeréséért lépünk pályára a Herning-Ikast vendégeként Dániában. Az odavágón aratott győzelem után a helyzetünk kedvező, de roppant nehéz meccs előtt állunk.

Helyzetkép

A szerdán Debrecenben aratott bajnoki siker után péntek reggel keltünk útra Dániába. Előbb Budapestről repültünk Frankfurtba, majd onnan Billundba, ahonnan busszal közelítettük meg az esti órákban Herninget. Szombaton a mérkőzés helyszínén, a 2550 néző befogadására alkalmas Ikast-Brande Arénában tart edzést a szakmai stáb. Az összecsapás vasárnap 14:00-kor kezdődik, az EHF Tv jóvoltából pedig megtekinthető lesz.

Andela Janjusevic és Such Nelli továbbra is a sérültek listáját erősíti, őket leszámítva minden játékos Tor Odvar Moen rendelkezésére áll.

Röviden az odavágóról

Támadásban Kobetic 11 gólja, védekezésben pedig Solberg 45 százalékos védési hatékonysága kellett a folyamatos vezetés megőrzéséhez. Hullámzó teljesítményünknek köszönhetően a mérkőzést önmagunknak tettük nehézzé, mivel az eredmény végig szorosan alakult. Nze Minko és Aoustin kifejezetten szürke napot fogott ki, vendég részről pedig Friis és Iversen volt a legeredményesebb.  Az első mérkőzés részleteiről bővebben ITT olvashat!

Az EHF-kupa csoportkörének két eddigi legeredményesebb játékosa vasárnap egyszerre lesz pályán. Kobetic 35 góllal vezeti a góllövőlistát, mögötte pedig érkezik 31 találattal az Ikast kiválósága Fauske, akit az első összecsapáson, 3 gólon tudtunk tartani.

Edzői szemmel

Tor Odvar Moen (Siófok KC – edző): „Az elsődleges célunkat már teljesítettük, a továbbjutást megszereztük. Most jöhet a második lépcsőfok, a csoportelsőség megszerzése. Ez előnyt jelentene a folytatásban, hiszen a negyeddöntőben hazai pályán játszhatnánk a visszavágót. Jó állapotban, és jó formában vagyunk, egyértelmű célunk a győzelmi szériánk folytatása. Edzői pályafutásom során sokszor játszottam már Herningben, a hangulat mindig remek volt a nézőtéren. Igazából ezt is várja az ember egy nemzetközi mérkőzésen. Debrecenben is feldobott minket a hangulat, ez most is így lesz.”

Egy kis matek

A Savehof ellen nem csak a negyedik győzelmünket, de a továbbjutást is megszereztük csakúgy, mint a Metzingent oda-vissza verő, és szintén továbbjutó Herning-Ikast. A két továbbjutó kiléte tehát már ismert, a csoportelsőség viszont még komoly tétet rejt magában, hiszen a győztes hazai pályán játszhatja majd a negyeddöntő visszavágóját.

Mi kell a csoportelsőség megszerzéséhez?

- Amennyiben pontot szerzünk vasárnap (egy döntetlen is elég), abban az esetben megvan a csoportgyőzelem az utolsó forduló eredményétől függetlenül.

- Vereség esetén a Herning-Ikast pontszámban beérhet bennünket, de csak akkor tud előzni, ha az egymás elleni párharcot át tudja fordítani.

A két csapat első meccse 25:21-es eredménnyel zárult, ami azt jelenti, hogy három góllal akár ki is kikapunk, akkor is maradunk a tabella élén. Beleférhet egy négygólos vereség is, de csak akkor, ha több gólt dobunk idegenben, mint azt az Ikast (21) tette Siófokon. Ezért is jó, hogy ilyen alacsony gólszámon tudtuk tartani idehaza riválisunkat. Amennyiben öt vagy több góllal kapunk ki, ellenfelünk a tabella éléről várhatja az utolsó fordulót. Ez az egyetlen forgatókönyv, ami révén a csoportkör 6. fordulójának tétje lehet.

Az utolsó körben Savehof – Ikast, valamint Siófok – Metzingen meccseket rendeznek majd.