Bubori Kornél érkezésével lett teljes a szakmai stáb

2021 jún 03
5392 Megtekintés
Bubori Kornél érkezésével lett teljes a szakmai stáb
„Építjük a jövő csapatát!” – Bubori Kornél személyében megvan a távozó Slobodan Acimov utódja, a Siófok KC új erőnléti edzője és tudományos szakembere. Ezzel pedig teljessé vált Danyi Gábor szakmai stábja a 2021/22-es szezonra.

Miután egyértelművé vált, hogy három év után távozok a MOL-Pick Szegedtől, nagyon gyorsan zajlottak az események. Danyi Gábor megkeresett, előbb telefonon, majd személyesen is egyeztettünk arról a koncepcióról, amit megálmodott. Szeretem a kihívásokat, a szakmai részével pedig abszolút meggyőzött. Ezt követően Fodor Jánossal is leültünk, és egy jó hangulatú, gördülékeny beszélgetés után nem sokkal meg is egyeztünk. Végig azt éreztem, hogy mindketten számítanak rám, és szeretnék, hogy csatlakozzak a megújuló SKC-hoz. Összességében nem sokat hezitáltam, és úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam. Mondom ezt annak ellenére, hogy idő közben elég sok egyéb megkeresést kaptam. – fogalmazott Bubori Kornél a Siófok KC új erőnléti edzője és tudományos szakembere, aki hozzátett. – A háttérben már javában zajlanak az előkészületek. Nagy erőbedobással, motiváltan készülünk a következő szezonra. Az előző érához képest egy teljesen más felépítésű és felfogású csapatot szeretnénk felépíteni. Ehhez minden lehetőség és körülmény adott. Nem utolsó sorban pedig szeretnénk a szurkolók bizalmát is kiérdemelni.”

Kornél négy éven át dolgozott a magyar női- és férfi labdarúgó utánpótlás-válogatottak mellett erőnléti edzőként, az utóbbi három esztendőben pedig a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának volt az erőnléti edzője és tudományos szakembere.

A távozó Slobodan Acimov számára klubunk további sok sikert kívánunk az élet minden területén. „Boba” 2017-ben érkezett Siófokra, és a mögöttünk hagyott években csapatunk erőnléti edzőjeként dolgozott. 

Siófok KC | Szakmai stáb 2021/2022

Danyi Gábor – Vezetőedző
Zdravko Zovko – Másodedző
Bubori Kornél – Erőnléti edző
Babó-Pastrovics Melinda – Kapusedző
Vaskó Réka – Rehabilitációs szakember
Bimbó Tamás – Masszőr
Dr. Kisegyházi Attila – Csapatorvos