Csapatunk hét meccset játszik januárban – menetrend

2019 jan 01
2880 Megtekintés
Csapatunk hét meccset játszik januárban – menetrend
Történelmi évkezdés előtt állunk, ugyanis a bajnoki szereplés mellett először vagyunk ott az EHF-kupa csoportkörében, melynek oda-visszavágós mérkőzéseit február közepéig le is tudjuk. Most azonban először nézzük a januári meccsnaptárat. 

Az elkövetkezendő hat hétvége tehát egyaránt nemzetközi kupacsatákat tartogat a dán Ikast, a német Metzingen, valamint a svéd Savehof ellenében. Ebből négy jut januárra, és kettő marad februárra. A januári meccsnaptárt gazdagítja még három bajnoki, a Mosonmagyaróvár, az Alba Fehérvár, valamint a Budaörs ellen. Összességében négy alkalommal lépünk pályára hazai környezetben, valamint utazunk Németországba, Svédországba és belföldön Budaörsre.

A 2019-es esztendőt bajnoki összecsapással kezdjük, rögvest január 2-án (szerdán), a Mosonmagyaróvár ellen. A 11. fordulóban rendezett mérkőzést eredetileg január 3-án Mosonmagyaróváron játszottuk volna, ám az EHF-kupában való részvétel miatt a pályaválasztói jog magfordult, így 17 órai kezdettel a Kiss Szilárd Sportcsarnokban fogadjuk az újoncot.

JEGYINFÓ: Nejed van már jegyed a hazai EHF-kupa meccsekre? Ott leszel az év első bajnokiján? Januári mérkőzéseinkre már online is megválthatóak a belépőjegyek, avagy részletekért KATT!

KATT a képre a nagyításért