EHF Európa-liga: kilencgólos győzelem a CS Magura ellen

2022 dec 03
1366 Megtekintés
EHF Európa-liga: kilencgólos győzelem a CS Magura ellen
Jól sikerült az EHF Európa-liga 3. selejtezőkörének első mérkőzése. A román CS Magura Cisnadie elleni hazai mérkőzésen kilencgólos előnyt szereztünk az egy hét múlva esedékes visszavágóra.

1. félidő: Hibákkal tarkítva, de eredményesen kezdtük a mérkőzést (3:0), leszakítani viszont mégsem tudtuk ellenfelünket, mely a tizennyolcadik percben Alexandrina Neagu vezérletével egyenlített (8:8). Alexandru Weber csapata azonban fordítani nem tudott, a szünetre pedig sikeresen visszaállítottuk a mérkőzés elején meglévő háromgólos különbséget (16:13).

2. félidő: A fordulás után ellenfelünk némileg az öltözőben maradt, így pillanatok alatt sikerült megduplázni addigi előnyünket (20:14).  A második játékrész első felében mindössze kétszer rezdült az egyébként remekül védő Marina Rajcic hálója, a 46. percben pedig a tízgólos különbséget is átléptük (26:15). A hajrában, érdemben nem tudott közelebb lépni a Magura, így végül a kilenc gólig jutó, sérüléséből felépülő Dejana Milosavljevic, valamint a nyolc találatot jegyző Debreczeni-Klivinyi Kinga vezérletével magabiztos, kilencgólos előnyt szereztünk az egy hét múlva esedékes visszavágóra (33:24).

Uros Bregar (Siófok KC - vezetőedző): Jó teljesítményt nyújtottunk, elégedett lehetek, mert amit szerettünk volna, azt elértük. Bár a kilencgólos előny magabiztosságot adhat nekünk, azért nem nyugodhatunk meg teljesen. Jövő héten, idegenben mindent meg fogunk tenni azért, hogy bebiztosítsuk a továbbjutást.