Eljött a váltás ideje – Köszönünk mindent Csilla!

2021 már 19
3610 Megtekintés
Eljött a váltás ideje – Köszönünk mindent Csilla!
Mazák-Németh Csilla tíz szezon után, a nyáron távozik Siófokról, új kihívásokat keres magának. A korábbi válogatott játékos elnyűhetetlen lojalitásáról tett tanúbizonyságot. Minden érában fontos szerepet kapott, a klub és az öltöző meghatározó egyéniségeként alkotott maradandót az SKC történetében. Szurkolóink nevében is mondhatjuk: Köszönünk mindent, és további sok sikert kívánunk Csilla!

„Az olyan játékos, mint Csilla, nagyon becsülendő és ritka a mai sportban. Akkor csatlakozott hozzánk, amikor még csak tervek voltak. Részese volt a fontos mérföldköveknek, és minden edző irányítása alatt bizonyított. Megmutatta, hogy munkával, akarattal és kellő alázattal mennyi mindent el lehet érni a sportban. Csilla mindig az SKC-család tagja marad, ide mindig hazajöhet. Köszönjük ezt a tíz évet.” – fogalmazott Fodor János, a Siófok KC ügyvezetője.

„Köszönöm ezt a tíz évet, ami alatt nem csak a pályán, de az életben is felnőttem. Volt, hogy együtt sírtunk, később viszont együtt nevettünk jóban és rosszban egyaránt. Imádtam a 4-es iskolában játszani, igazán egyedi hangulata volt, de aztán az aréna egy igazi csoda lett! Ebben óriási szerepet játszottak a szurkolók, akik mindig fantasztikus atmoszférát teremtettek. Egy sportoló számára ez nagyon sokat jelent. Millió emlékkép ugrik most be, és nehezen találom a szavakat, de tény, hogy eljött a pillanat, a váltás pillanata. Nagyon jó szívvel fogok visszaemlékezni erre az időszakra, az SKC az életem része lett, és az is marad.” – fogalmazott Mazák-Németh Csilla.

Németh Csilla a 2010/11-es szezon után hagyta el a Ferencváros csapatát, és tette át a székhelyét Siófokra, ahol Imre Vilmos irányításával elévülhetetlen szerepet vállalt a klubtörténet első bajnoki bronzérmében. Ott volt a pályán, amikor Kiss Szilárd irányításával első nemzetközi kupamérkőzésünket vívtuk az orosz HC Astrakhanochka ellen.

Később a Golovin Vlagyimir által irányított csapat vezéregyéniségeként akasztották a nyakába a Magyar Kupa harmadik helyezéséért járó bronzérmet. Egy időben a magyar válogatott keretének tagja volt. Dolgozott Christian Dalmose, Horváth Roland és Lars Rasmussen keze alatt.

A Moen-éra azonban számára a legszebb dologról szólt, a családalapításról, hiszen édesanya lett. EHF-kupa győztesnek mondhatja magát, és egyedüli SKC-játékosként két bajnoki bronzérem büszke tulajdonosa. A 2019-es visszatérése után nem sokkal azonban súlyos keresztszalag-szakadást szenvedett, végül 2020-ban tért vissza.

Zdravko Zovko irányítása alatt új szerepkörben, beállóban próbálhatta ki magát. Csilla összességében tíz szezont töltött a Balaton-partján, és ezidáig 251 tétmeccsen öltötte magára az SKC-mezét.