Ellenfélmustra – Bemutatjuk döntős ellenfelünket

2019 ápr 16
2292 Megtekintés
Ellenfélmustra – Bemutatjuk döntős ellenfelünket
Egy hónap múlva ilyenkor már ismert lesz az EHF-kupa 2018/19-es kiírásának győztese. A finálé egy érdekes testvérpárharcot, és reményeink szerint Siófoki győzelmet tartogat. Ellenfelünk a dán Team Esbjerg lesz, ellenfélmustra rovatunkban most őket mutatjuk be részletesebben.

A klubról és a városról röviden

Esbjerg az Jylland-fésziget délnyugati részén fekszik, Dánia ötödik legnépesebb települése a maga 73 ezer lakosával. Az ország legnagyobb kikötővárosa az Északi-tenger partvidékén. A városnak saját reptere van, mely 9 kilométerre található a központtól. A női kézilabda mellett több sportágban, így jégkorongban és a labdarúgásban is élvonalbeli csapatuk van. Az Esbjerg Team otthona a 2012-ben felújított Blue Water Dokken 2549 néző befogadására alkalmas.

Sikerek a múltban

A Team Esbjerg nem sorolható a dán kézilabdázás tradicionális klubcsapatai közé. Az egyesületet 1991-ben alapították, a legnagyobb sikerek pedig a közelmúltban születtek. Első és eddig egyetlen bajnoki címüket 2016-ban szerezték, egy évvel később 2017-ben pedig a honi kupasorozatban is a csúcsra értek.

A nemzetközi porondon 2014-ben alkottak először maradandót, akkor az EHF-kupában a döntőig meneteltek. Az elődöntőben az akkor még Fehérvár Alcoa néven futó magyar klubot gyűrték le idegenben lőtt több góllal, a fináléban viszont alulmaradtak a Lada Togliatti ellenében. A Bajnokok Ligájában eddig egyszer szerepeltek a főtáblán, a 2016/17-es szezonban. A csoportkörből a Ljubljana mögött továbbléptek, ám a középdöntőben már nem sok babér termett a számukra.

Egyik leghíresebb ex-játékosuk a Győr kiváló kapuvédője Kari Aalverik Grimsbö, aki öt éven át volt az Esbjerg kézilabdázója. A névsorban találkozhatunk többek között Johanna Ahlm, Marta Manguéla, Laura van der Heijden, vagy éppen a Siófokon is megforduló Lara Gonzalez Ortega nevével egyaránt.  

Az Esbjerg jelene

Döntőbéli ellenfelünk remekül szerepel idén hazája bajnokságában. Az alapszakaszt 22 győzelemmel és 4 vereséggel a második helyen zárták az Odense mögött. A két csoportra osztott felsőházi rájátszásban pedig vezetik a kvartettjüket, igaz az első meccsen 27:26-ra kikaptak a Viborgtól. Azóta viszont három mérkőzést nyertek zsinórban, ami azt jelenti, hogy ott lesznek a bajnoki elődöntőben.

Az EHF-kupa küzdelmeihez az utolsó selejtezőkörben csalatkoztak. Első ellenfelük a francia Issy Paris volt, melyet kettős győzelemmel búcsúztattak. A csoportkörben a román Magura Cisnadiei, a német Bietigheim, és az általunk a negyeddöntőben búcsúztatott norvég Storhamar előtt lettek elsők veretlen mérleggel. Egyetlen botlásuk egy 28:28-as döntetlen volt a norvég rivális otthonában. A negyeddöntőben az orosz Krasnodar ellen dobtak mindkét meccsen 37 gólt, és jutottak tovább kettős győzelemmel, 74:55-ös összesítéssel. Különösebb gondot a szintén dán Herning-Ikast sem jelentett a számukra az elődöntőben, a visszavágó hazai környezetben roppant egyoldalúra sikeredett. Az 53:36-os összesítés egy igen jól működő védelemre hívja fel a figyelmet.

A Team Esbjerg egyik legnagyobb fegyvere a sorozatban 52 gólt jegyző holland válogatott Estavana Polman, valamint a 45 találatot jegyző szerb Kristina Liscevic. A döntő egyben egy testvérpárharcot is hoz majd, hiszen az Esbjerg játékosa Sanna Solberg, Silje Solberg ikertestvére. A gólvonalon a dánok több mint százszoros válogatott kapusa Sandra Toft Galsgaard is említést érdemel, valamint jó pár játékost ki lehetne még emelni, hiszen egy nagyon komplex csapatról van szó teli egyéniségekkel.

Infótár

Az EHF bécsi központjában kedd délelőtt megtartották a döntő sorsolását, aminek értelmében, idegenben, Dániában kezdjük a párharcot, és hazai pályán rendezzük a visszavágót. A Kiss Szilárd Sportcsarnok tehát EHF-ceremóniának ad otthont idén, így győzelem esetén, hazai pályán ünnepelhetünk. Pontos dátumok, és részletek később, a klubok és a televíziós társaságok egyeztetése után. Annyi biztos, hogy a párharc odavágója május első hétvégéjén, a visszavágó pedig egy héttel később kerül megrendezésre.