Főpróba előtt idegenben – előzetes

2020 aug 24
2851 Megtekintés
Főpróba előtt idegenben – előzetes
A héten kétszer is pályára lép csapatunk, mely előbb kedden a Mosonmagyaróvár otthonába látogat, szombaton pedig bajnoki főpróba gyanánt a Podravka Vegetát fogadja.

Helyzetkép

A soron következő két mérkőzést egyfajta visszavágóként is felfoghatjuk azok után, hogy a felkészülés során már mindkét csapattal megmérkőztünk egyszer. A Mosonmagyaróvár legyőzéséről, valamint a Podravka Vegeta elleni fordításról a csapatok neveire kattintva részletesen is olvashattok. Ezek után következett a felkészülési mérkőzések sorában az MTK Budapest elleni hazai siker.

A Győri Audi ETO elleni múlt pénteki összecsapás után a hétvégén kapott egy kis pihenőt a csapat, mely holnap, azaz kedden Mosonmagyaróvárra látogat a UFM Arénába. Bent Dahl továbbra sem számíthat az achilles-problémával küzdő Andrea Kobetic, valamint a családi okok miatt Hollandiában tartózkodó Laura van der Heijden játékára. Továbbá nem lesz bevethető Kiss Nikolett sem, aki a hétfői nap során egy kisebb orvosi beavatkozáson esett át a bölcsességfoga révén. A holnapi összecsapást az MKC hivatalos youtube-csatornája élőben adja.

Ellenfélmustra

Gyurka János irányításával már a nyolcadik edzőmérkőzésére készül a Mosonmagyaróvár, mely a Kiss Szilárd Sportcsarnokban augusztus 5-én lejátszott egymás elleni párharc óta négyszer is a parketten volt. Kétszer is legyőzték az Alba Fehérvár csapatát (30:26 és 35:25), valamint a Szombathely ellen is magabiztosan nyertek (31:24). Legutóbb viszont 34:18-ra kikaptak a Győri Audi ETO KC-tól.

Egymás elleni múlt

A két csapat egymás elleni bajnoki mérlege a szempontunkból nézve 9 mérkőzés, 8 győzelem, 1 döntetlen és 0 vereség. Az MKC tehát még sohasem tudott diadalmaskodni ellenünk, igaz a 2018/19-es szezonban a két csapat tavaszi összecsapásán az UFM Arénában nagyon közel álltak ehhez a bravúrhoz a hazaiak. A statisztikában megjelenő döntetlen (25:25), még a két csapat első összecsapásán született 2014-ben.

Edzői szemmel

Bent Dahl (edző – Siófok KC): „Jövő héten rajtol a bajnokság, ez már a felkészülés hajrája. Ehhez mérten egy koncentrált, kreatív és precíz csapatot szeretnék a pályán látni, mely nagy tempót diktál, és igazodik a begyakorolt és megbeszélt taktikai felállásokhoz, játékhelyzetekhez. Egy egységes és kemény csapat otthonába látogatunk, hasznos és jó mérkőzésre számítok, illetve arra, hogy bizonyos taktikai elemeket éles helyzetben is gyakorolni tudjunk mind támadásban, mind pedig védekezésben egyaránt.”