FTC-Rail Cargo Hungaria – Siófok KC: 35-29

2023 már 10
885 Megtekintés
FTC-Rail Cargo Hungaria – Siófok KC: 35-29
A K&H Női Kézilabda Liga 17. fordulójában az Elek Gyula Arénában léptünk pályára az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen és jó teljesítményt nyújtva ugyan, de hatgólos vereséget szenvedtünk.

 A két együttes az első játékrészben végig fej-fej mellett haladt. Gól gólt váltott, a támadójátékok jól működtek, a védelmek kevésbé. A fordulás után a Ferencváros nagyon bekezdett és ezáltal hétgólos különbséget tudott kiharcolni. Uros Bregar időkérése után sikerült visszakapaszkodnunk, ami mindenképpen a csapat hozzáállását dicséri. Végeredményben egy gólgazdag mérkőzésen, elfogadható teljesítményt nyújtva, de vereséget szenvedtünk. 

Mestermérleg

Elek Gábor: A válogatott hét után gondoltam, hogy nem fogunk sziporkázni, de ennél azért többre számítottam. Egy lassú, sok hibával tarkított mérkőzés volt, ezt én kifejezetten nem szeretem. Egy hetünk van, hogy felpörögjünk a Bajnokok Ligájára. 

Uros Bregar: Az első félidőben nagyon jól kézilabdáztunk, a folytatásban aztán jobban érvényesült az FTC játékereje. Összességében elfogadható teljesítményt nyújtottunk, ami jó alapul szolgál majd számunkra a közelgő mérkőzéseinkhez. 

Csapó Kincső: Úgy gondolom, hogy mindent kiadtunk magunkból, ez most ennyire volt elég. A Fradinak nagyobb variációs lehetőségei voltak, tudtak frissíteni a második félidőben, és ennek volt köszönhető, hogy a végére magabiztos győzelmet arattak. Mi most már teljes erővel a jövő heti Ikast elleni mérkőzésre készülünk.