Győzelem a Molde ellen

2022 aug 23
3573 Megtekintés
Győzelem a Molde ellen
Hatodik és egyben utolsó felkészülési mérkőzésünket kedd este győzelemmel abszolváltuk a norvég Molde HK ellenében.

A találkozó előtt hivatalosan is elbúcsúztattuk a Siófokon edzőtáborozó Molde HK jelenlegi, klubunk korábbi sikeredzőjét, Tor Odvar Moen-t.

1. félidő: Jól kezdtük az összecsapást (2:0), de a Molde hamar egalizált (3:3), majd a mérkőzést is megfordította Moen-mester csapata (4:6). Az állás a 15. percben 8:8-nál volt újra egyenlő, nem sokkal később 12:10-nél pedig már a norvégok kértek időt. Az első játékrész hajrájára fordulva négy góllal is vezettünk, végül a szünetben közte három állt az eredményjelzőn (17:14).

2. félidő: A második játékrészben minden egyes „mérföldkőnél” három góllal vezettünk (35. p. 21:18; 40. p. 23:20; 45. p. 25:22; 50. p. 28:25), komolyabb előnyt azonban egyetlen egy alkalommal sem tudtunk kiépíteni. Kiemelkedő egyéni teljesítmények helyett ezúttal kiegyensúlyozott kulcsembereket láthattunk a pályán. Az utolsó tíz percre fordulva azonban kis híján kiengedtük a kezünkből a mérkőzést. 29:28-as állásnál az egyenlítésért támadhatott a Molde, ami azonban elmaradt, így végül szoros mérkőzésen ünnepelhettünk kétgólos győzelmet (31:29).