Így búcsúzik Joanna Drabik – interjú
– Hogyan tekintesz vissza a Balaton-parti kezdetre?
– Emlékszem, hogy az első hónapok nagyon nehezek voltak számomra. Igaz ez mind a magánéletemre, mind pedig a pályán töltött percekre. Az edzések mások, és nehezebbek voltak, mint odahaza Lengyelországban, gyakorlatilag azonnal tudatosult bennem, hogy ez egy teljesen más szint. Idővel aztán sikerült beilleszkednem. Ebben a klub dolgozói, és a lányok is nagyon sokat segítettek.
– Mi okozta a legnagyobb problémát?
– Hadilábon álltam az angol nyelv használatával, így voltak kommunikációs problémáim. Ebből adódóan sokszor stresszesnek éreztem magam. Tartottam tőle, hogy nem értek meg mindent, vagy éppen nem tudom megfelelően kifejezni magam.
– Nyugtass meg, hogy nem csak negatív élményekkel gazdagodtál itt nálunk…
– Dehogyis! Rengeteg felejthetetlen pillanatot éltem át a csapattal, de mindközül kiemelkedik az idei Ferencváros elleni idegenbeli győzelem. Ezer fokon égtünk, szerettük volna bizonyítani, hogy ott a helyünk a BL-indulásra jogosító helyen. Úgy gondolom, hogy ez sikerült is, ám sajnos azóta kiderült, hogy minden sportolói erőfeszítésünk hiábavaló volt.
– Ha azt mondom, hogy Siófok, akkor mi jut eszedbe a városról?
– Egy olyan hely, ahol az emberek nem csak szeretik a kézilabdát, hanem nemes egyszerűséggel rajonganak érte. A szurkolóink hétről hétre fantasztikus hangulatot teremtettek, az arénánk egy igazi katlan volt. Minden sportoló álma, hogy egy ilyen közegben küzdhessen, és gyakorlatilag együtt lélegezhessen a lelátóval. Egyébként a mindennapokban is szerettem itt élni. Siófok egy szimpatikus üdülőváros, mely nekem is és a férjemnek is megfelelt. A kedvenc közös időtöltésünk a kajakozás volt a Balatonon.
– Szakmailag hogyan értékeled az itt eltöltött két évet?
– Azt, hogy mennyit fejlődtem, azt döntsék el a szurkolók, illetve a szakemberek. Az viszont biztos, hogy fizikális tekintetben nagyon megerősödtem. Élveztem a munkát az erőnléti- és a rehabilitációs edzőkkel egyaránt. Nagyszerű szakembereket ismerhettem meg a személyükben. Ha őszinte akarok lenni, akkor van bennem némi hiányérzet, mert szerettem volna még itt maradni. Úgy érzem, hogy ez a csapat a BL-ben is sokra lett volna hivatott. Sajnálom, hogy ezt nem érhettük el a lányokkal. Hiányozni fog a poszttársam Katarina Jezic, akivel nagyon jó párost alkottunk. Mindeközben büszke vagyok arra, hogy olyan fantasztikus kézilabdázókkal játszhattam együtt, akiket előtte csak a Tv-ben csodálhattam. Kobetic, Pena, Tomori, Solberg vagy éppen Nze Minko egyaránt kivételes képességű játékos. Megtiszteltetés volt számomra, hogy egy öltözőben lehettem velük.
– Visszatérsz korábbi sikereid helyszínére, a Lublinhoz. Mit vársz a folytatástól?
– Hogy mit tartogat számomra a jövő? Azt tudom, hogy komoly elvárásokkal nézek majd szembe régi-új klubomban a Lubinban. Cél a lengyel bajnoki cím, illetve a minél jobb BL-szereplés. Hasonló céljaim vannak hazám nemzeti csapatában is. Várom a folytatást, és köszönök mindent Siófoknak, a klubnak és a szurkolóknak egyaránt. A szívembe zártam ezt az időszakot, követni fogom a klubot, és mindig szurkolni fogok az SKC-nak.
