Interjú Fodor Jánossal

2022 ápr 01
3495 Megtekintés
Interjú Fodor Jánossal
Hosszú idő után lélegzetvételnyi szünethez jutott csapatunk. A játékosok az FTC-Rail Cargo Hungaria elleni mérkőzésre való felkészülés megkezdése előtt kaptak pár nap pihenőt a szakmai stábtól. Ez remek alkalom volt arra, hogy húzzunk egy vonalat és fontos témákat érintve, részleteibe menően értékeljük a mögöttünk álló hónapokat Fodor Jánossal, klubunk ügyvezetőjével.

- Uros Bregar érkezésével egy új úton indult el a Siófok KC. Ez az út már nem csak a tervezőasztalon létezik, a csapat láthatóan rá is lépett. Mit gondolsz az elmúlt hónapok munkájáról?

- A szezon első harmadában nehéz döntéseket kellett meghoznunk, de az már a múlt, melynek pontot tettünk a végére. Uros Bregar és Ziga Novak érkezésével új impulzust kapott a klub és a csapat egyaránt, a számok és az eredmények pedig egyértelműen azt mutatják, hogy jó úton indultunk el velük. Úgy látom, hogy jelenleg olyan szakmai munka zajlik, amely közös metszetet képez a játékoskeret képességeivel. Intenzív és eseményekben gazdag hónapokon vagyunk túl a pályán és azonkívül egyaránt. Ha szigorúan az eredményekre koncentrálok, akkor azt mondhatom, hogy a kötelező győzelmek mellett komoly bravúrokat is elértünk. Újra van stílusa a csapatnak, több játékosunk is kvalitásaihoz mérten formába lendült, Debreczeni-Klivinyi Kinga és Tamara Mavsar érkezésével pedig egyértelműen sokat erősödtünk. Láthatóan összekovácsolódott a társaság, újra egy egységet alkotunk és stílusjegyei is vannak már az együttesnek. Hiba lenne azt gondolni, hogy az út innentől ki van kövezve, de azt gondolom, hogy jó irányba haladunk.

- Az MKC elleni mérkőzés valahogy más volt, az arénát újra átjárta az a bizonyos érzés…

- Mi itt Siófokon nemcsak egy csapatot, hanem közösséget építünk, ezt hívjuk SKC-családnak. Fontos, hogy a csapat és a szurkolók újra egymásra találjanak, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra. A Covid-19 előtt minden más volt. Ellenféltől függetlenül szinte minden mérkőzésünket teltház előtt játszottuk. Az arénánk befogadóképessége nem túl nagy, de atmoszférájában és hangulatában a szurkolóinknak és a körítésnek köszönhetően egyedülálló. Ezt az elmúlt két esztendőben több okból kifolyólag elvesztettük. A Mosonmagyaróvár ellen azonban újra ott volt a levegőben az a leírhatatlan érzés. Már a bemelegítésnek is volt egy bizonyos atmoszférája, újra élet költözött a lelátókra és közel voltunk egy teltházas mérkőzéshez. Szurkolók nélkül értelmetlen az egész, a támogatásuk pedig nélkülözhetetlen a sikerhez. Úgy érzem, hogy a csapat és a szurkolók szép lassan újra egymásra találnak.

- A csapat a tabella ötödik helyéről várja a folytatást, a szezon utolsó szakaszát. Mi a helyzet a célkitűzésekkel? Változott valami?

- A szezon első felében sok pontot vesztettünk, így a dobogóért idén már nem vagyunk harcban. Az eredeti célkitűzésünk a nemzetközi kupaindulást érő pozíció megszerzése volt és erre reálisan meg is van az esélyünk. Szeretnénk visszakerülni az európai körforgásba és ennek eléréséhez sok pontot kell még idén megszereznünk. Uros Bregar érkezése óta alig vesztettünk mérkőzést, jó formában vagyunk, és azt se feledjük el, hogy ott leszünk a Final 4-ban a Magyar Kupában. Utóbbi egy bónusz. Az elődöntőben nem mi leszünk az esélyesek, de mindent meg fogunk tenni a döntőbe jutásért. Fontos, hogy a realitások talaján maradjunk, ugyanilyen keményen kell tovább dolgoznunk, a jó eredmények nem tehetnek minket túlzottan magabiztossá.

- Malin Holta hetek óta nem tagja a keretnek, vele kapcsolatban mit lehet tudni?

- 2022. március 13-án, vasárnap délben kaptam egy telefonos üzenetet Malin Holta képviselőjétől, amiben arról tájékoztatott, hogy a játékos mentális állapota és a háborús helyzettől való félelme miatt hazautazott Norvégiába és élő szerződése ellenére a továbbiakban már nem kíván visszajönni Siófokra. Ennek semmilyen előzményét nem láttuk, a játékos nem jelezte felénk, hogy problémái lennének és rosszul érezné magát. A klubvezetés, a szakmai stáb és a játékostársak sem tudtak arról, hogy két hónappal a szezon vége előtt mindenféle tájékoztatás nélkül ilyen lépésre szánja el magát. Ezt követően a tények tudatában a szerződésében foglaltak szerint felszólítottuk arra, hogy térjen vissza Siófokra. Ez nem történt meg. Pár nappal később kaptunk egy orvosi igazolást a mentális állapotát illetően, illetve egy levelet, amiben már teljesen más okokra hivatkozott a hazautazást illetően. A mindennapos munkára panaszkodott és arra, hogy nem tud Siófokon kiteljesedni. Még ha így is lenne, akkor sem hiszem, hogy sportemberhez méltó a cselekedete. Cserbenhagyta a csapattársait, a klubot és a szurkolókat két hónappal a szezon vége előtt.

- Mi történik ilyenkor, mit tehet egy klub?

- Ez a szituáció és a „Horacek-ügy” is hűen tükrözi azt, hogy jelen pillanatban milyen alárendelt szerepben vannak a klubok a játékosokkal szemben. Gyakorlatilag bárki bármelyik pillanatban felállhat és különféle okokra hivatkozva kiléphet a klub életéből, ahova élő szerződés köti. Ez jelenleg egy teljesen egyoldalú folyamat, amelynek jó lenne gátat szabni. Malin Holta szerződését egyébként azóta felbontottuk, így hivatalosan már nem a Siófok KC játékosa. Minden lehetséges eszközt meg fogunk ragadni munkajogi értelemben, hogy elejét vegyük a hasonló eseteknek.

- Ha már szóba került Tamara Horacek ügye! Mennyire vagy elégedett a játékos büntetésével és annak mértékével?

- Tamara Horacek 3750 eurós pénzbírságot és egy év felfüggesztett eltiltást kapott az Európai Kézilabda Szövetségtől (EHF) azért, mert két klubnál is aláírt szerződése volt egyidejűleg. Úgy gondolom, hogy a büntetés ténye megmutatja, hogy kinek volt igaza az ügyben. Az már más kérdés, hogy a büntetés mértékével nem értek egyet. Mondjuk ki, egy ilyen büntetésnek nincsen semmiféle visszatartó ereje…

- Kevesebb szó esett mostanság az utánpótlásról, pár gondolat erejéig érintsük ezt a területet is klubvezetői szinten.

- Jó érzéssel tölt el, ha sajátnevelésű játékosokat látok az első csapat keretében és még büszkébb vagyok, ha ezek a játékosok érdemben is hozzá tudnak tenni a mérkőzésekhez. Wald Kíra, Juhász Fanni, Csapó Kincső és Lapos Laura már képes volt elérni ezt, és ezen az úton szeretnénk továbbhaladni. Az a célunk, hogy a jövőben újabb saját nevelésű játékosok kerüljenek fel az első keretbe. Ehhez mérten próbáljuk alakítani a hátteret és a szakmai munkát. Ziga Novak másodedző és Bubori Kornél erőnléti edző az elődeinél jóval szorosabb kapcsolatot ápol az up. szakmai vezetésével a gyerekek szakmai fejlődésével kapcsolatban. Fontos, hogy az utánpótlás és a felnőtt ne menjen el egymás mellett. Vers Ákos vezetésével ezen a téren is sokat léptünk előre.

- A jövő évi játékoskeret kialakult. Mennyire sikerült megvalósítani Uros Bregar elképzelését?

- A jelenlegi átigazolási rendszer megköveteli, hogy december végére, január elejére kész legyen a jövő évi teljes keret. Aki nem cselekszik időben, az lemarad a jó játékosokról. Nehéz úgy igazolni, hogy konkrét tények helyén csak kérdőjelek vannak. A mostani egyébként is egy speciális helyzet volt számunkra. Urosnak mindössze pár hete volt arra, hogy megismerje az új csapatát és döntéseket hozzon néhány játékos jövőjét illetően, hogy aztán az új igazolásokra is maradjon még idő. Úgy gondolom, hogy a lehetőségeinkhez mérten megvalósítottuk azt, amit az edzőnk kért. A legfontosabb célpontjai igent mondtak, a csapat gerince pedig egy-egy kivételtől eltekintve egyben maradt. Alapvetően kész a jövő évi keret, de ha idő közben lehetőség nyílik egy újabb erősítésre, akkor át fogjuk gondolni a lehetőségeinket. A kapukat nem zártuk be teljesen.