Játékostársaival kezdi meg az alapozást Mazák-Németh Csilla

2019 jún 24
2951 Megtekintés
Játékostársaival kezdi meg az alapozást Mazák-Németh Csilla
Mazák-Németh Csilla visszatér a Siófok KC együtteséhez, a védekezőspecialista csapattársaival együtt július 15-én kezdi meg a felkészülést. Hosszabb lélegzetvételű interjút készített vele a Sonline szerkesztője, Molnár Gábor.

Mazák-Németh Csilla 2011 nyara óta tartozik a Siófok KC NB I.-es kézilabdacsapatának kötelékébe, ahol hamar közönségkedvenc lett. Az előző idényt leszámítva, amikor is életet adott Emma nevű kislányának, mindig ott volt a pályán és küzdött az együttesért.

– Tízévesen a Ferencvárosban kezdtem el kézilabdázni, mert a nővérem is játszott és én is ki akartam próbálni – mondta Mazák-Németh Csilla, akit Siófokon mindenki csak Csininek hív. – De eleinte nagyon nem tetszett, a nyári szünet után vissza sem akartam menni, de a szüleim végül is rábeszéltek. S végül is ott ragadtam.


Tíz évet húzott le a Fradiban, majd a Balaton nyári fővárosába igazolt.
– Jól éreztem magam a budapesti zöld-fehéreknél, akikkel bajnok is lettem, igaz, akkor még nagyon fiatal voltam, így kisebb szerep jutott nekem – tette hozzá a kézilabdázó. – Pár év elteltével egy újabb kimagasló esztendő következett, hiszen az ezüstéremig jutottunk a pontvadászatban egy fiatal együttessel. Aztán idővel egyre kevesebbet játszottam, s hiába volt kiváló a hangulat, úgy döntöttem, eligazolok Siófokra.


Nyolc éve tagja az SKC-nak a kiváló játékos, aki rögtön az első évében nagy sikert ért el, pedig akkor még korántsem voltak olyan lehetőségek a klubnál, mint napjainkban.

– Remek együttes épült akkor Siófokon, sok jó játékost igazoltak és a közösség is nagyon jó volt, így hamar beilleszkedtem. Az egységnek meg is lett az eredménye, hiszen a harmadik helyen zártuk a bajnokságot – emelte ki Mazák-Németh Csilla. – Akkor még a 4-es iskolában (a Beszédes József Általános Iskola – a szerk.) meccseltünk és edzettünk. Ennek is meg volt a romantikája, igaz előfordult, hogy délelőttönként nem tudtunk gyakorolni, mert foglalt volt a suli tornaterme. Nagyon szerettem ott játszani, mert családias volt a hangulat, s annyira közel voltak a szurkolók, hogy minden egyes rezdülésüket azonnal éreztük és ez erőt adott nekünk. Kijelenthetjük, hazai csapatként jó volt a Beszédes iskolában játszani, vendégként viszont nem.


Aztán lépésről lépésre fejlődött a Siófok KC, s mára már a hazai kézilabdázás egyik fellegvárának számít.
– Óriási dolog volt, amikor elkészült a munkacsarnok, s ezután szép sorban kialakult egy bázis, ahol minden körülmény adott a minőségi munkához – hangsúlyozta Csini. – A Kiss Szilárd Sportcsarnokban hatalmas élmény volt pályára lépni, még akkor is, ha – egyelőre – egy fél szezont tudtam ott játszani.


2017 júniusban összekötötte életét Mazák Martinnal, akivel még a Fradiban ismerkedett meg, Csilla párja jelenleg a Budakalászban kézilabdázik. Majd 2019 elején megszületett közös gyermekük, Emma.

– A vezetőség hosszútávú szerződést akart kötni velem, de jeleztem, hogy Martinnal gyermeket szeretnénk vállalni – emlékezett vissza a sportoló. – A klub elöljárói ezúttal is, ahogy mindig, nagyon korrektek voltak velem, így beletettek egy opciót a kontraktusba.
Mazák-Németh Csilla kismamaként is folyamatosan követte a csapat szereplését, igaz eleinte csak az interneten keresztül tudta nézni a bajnoki és az EHF-kupa találkozókat, s a társaival is tartotta a kapcsolatot. – Tavasszal már egyre többször látogattunk ki a csarnokba és szurkoltunk a siófoki győzelemért – fogalmazott.


Kiváló szezont zárt az SKC, hiszen a honi pontvadászatban a bronzéremig jutott, a nemzetközi kupában pedig a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

– Szuperül teljesítettek a lányok – hangsúlyozta. – Minden évben úgy mentünk neki a bajnokságnak, hogy na, majd most, na, majd most és ezúttal tényleg valóra váltak a siófoki álmok. Kiváló csapat jött össze, hiszen már nemcsak Estelle Nze Minko volt a húzóember, hanem itt volt Penka (Andrea Kobetic – a szerk.), aki a pályán és azon kívül is igazi vezéregyéniség volt. Ő egy igazi profi, aki már a megjelenésével is magabiztosságot adott a többieknek.


A felkészülést már a többiekkel kezdi meg Mazák-Németh Csilla, de addig sem tétlenkedik.

– Kaptam egyéni futó- és kondiprogramot, július 15-én pedig már én is ott leszek a Kiss Szilárd Sportcsarnokban a társaimmal az alapozás kezdetén – mondta a kézilabdázó, aki igazi védekezőspecialista volt az utóbbi esztendőkben. – Egy kiváló együttesbe térhetek vissza, hiszen nagyon erős lesz az együttesünk.

Kiváló szurkolók​

– Ha a gyermekünkkel sétálunk, vagy éppen a kutyával megyünk egy kört a városban, rögtön felismernek és odajönnek hozzánk – mondta nevetve. – Gratulálnak a kicsihez és bátorítanak a folytatást illetően. A pályán hatalmas erőt ad a biztatásuk, már a 4-es suliban is rengeteg nézőnk volt, s az új csarnokot is megtöltik a szimpatizánsaink, akik olyan hangulatot teremtenek, mely pluszenergiákat szabadít fel bennünk.

Az alapember
Mazák-Németh Csilla a 2017/2018-as bajnoki pontvadászatban harminckettő alkalommal lépett pályára a Siófok KC-ben, az ezt megelőző szezonban pedig  huszonnyolcszor ölthette magára az együttes szerelését és összesen kettőszázharminchat mérkőzésen vett részt a balatoniak játékosaként.
A Magyar Kézilabda Szövetség statisztikája szerint száznegyven gólt lőtt a játékos az SKC színeiben.