Karnyújtásnyira volt a Magyar Kupa finálé

2022 máj 28
1210 Megtekintés
Karnyújtásnyira volt a Magyar Kupa finálé
A Török Bódog Női Magyar Kupa elődöntőjében a rendes játékrész nem hozott döntést, így büntetőpárbajjal zárult a mérkőzés. Hétméteresek után az FTC-Rail Cargo Hungaria jutott a vasárnapi döntőbe. Csapatunk óriásit küzdött, a vesztes elődöntő ellenfelére pedig roppant büszkék lehetünk a lányokra.

1. félidő: Hét a hat elleni játékkal kezdtünk és kimondottan rosszul indítottuk a mérkőzést. Az első találatunkra valamivel több, mint hat percet kellett várni (4:3), ezt követően azonban sikerült rendezni a sorokat (7:6) Angela Malestein azonban roppant magabiztos kézzel értékesítette a megítélt hétmétereseket, így újra háromgólos hátrányban találtuk magunkat (10:7). Debreczeni-Klivinyi Kinga vezérletével 11:11-nél, a 29. perc elején értük utol ellenfelünket, majd Andela Janjusevic találata után egygólos előnnyel mehettünk a szünetre. Rossz kezdés után, kimondottan mélyről jöttünk vissza Debreczeni-Klivinyi Kinga, Andela Janjusevic és Katarnia Jezic góljaival, valamint javuló védekezéssel és Maja Vojnovic bravúrjaival. Szlovén hálóőrünk az első játékrészben 8/16-os mutatóval, 50 százalékkal védett (11:12).  

2. félidő: A szünet után fordítottak a fővárosi zöld-fehérek (14:13), de ellépni nem tudtak (17:16). A második játékrészben Emily Böld volt a fontos gólok embere, a német átlövő öt találatot helyezett el a hálónkban, kivétel nélkül mindet egyenlő állásnál. Így volt ez az 55. percben is, amivel újra vezetett az FTC Rail-Cargo Hungaria (21:20). Debreczeni-Klivinyi Kinga azonban hétméteresből egalizált (21:21). Az utolsó percek roppant hektikusra sikerültek, Maja Vojnovic és Janurik Kinga is nagy bravúrokat mutatott be. A párharcot mindkét fél eldönthette volna, a hálók azonban érintetlenek maradtak, így jöhetett a büntetőpárbaj (21:21).

Elek Gábor együttese a hétméteresek során nem hibázott, Szöllősi-Zácsik Szandra, Itana Grbic, Klujber Katrin és Emily Bölk is értékesítette a maga hétméteresét, míg Tamara Mavsar után Simone Böhme rontott. Debreczeni-Klivinyi Kinga és Andela Janjusevic eredményes volt, Wald Kíra kihagyott hétméterese után viszont az FTC Rail-Cargo Hungaria játékosai ünnepelhettek. A történelmi siker karnyújtásnyira volt, de mindent összevetve így is roppant büszkék lehetünk a lányokra, akik félretolták a papírformát és mindent beleadva küzdöttek.

A 2021/22-es Török Bódog Női Magyar Kupa küzdelmei tehát a bronzmérkőzéssel érnek véget a számunkra, melyet vasárnap 15:00-kor játszunk a Győri Audi ETO KC – DKKA mérkőzés vesztesével.

Uros Bregar (vezetőedző – Siófok KC): „Ellenfelünk jobban kezdett, de a folytatásban megmutattuk, hogy mire is vagyunk képesek. Esélyünk volt a győzelemre és a továbbjutásra, nagyon közel jártunk ahhoz, hogy hatalmas meglepetést okozzunk. Egy büntetőpárbajban már sok múlik a szerencsén is, mely ezúttal nem állt mellénk. A szezon végén járunk, a játékosok az utolsó erőtartalékaikat mozgósították. Hatalmasat küzdöttek, büszke vagyok rájuk.”