Klubtörténelmi siker: Ott vagyunk az EHF-kupa döntőjében!

2019 ápr 14
4059 Megtekintés
Klubtörténelmi siker: Ott vagyunk az EHF-kupa döntőjében!
Szoros mérkőzésen vereséget szenvedtünk a dániai visszavágón, de az összecsapás egyetlen pillanatában sem állt továbbjutásra a Viborg, így a végén sem. Ez pedig azt jelenti, hogy történetünk során először készülhetünk nemzetközi kupadöntőre. Ott vagyunk az EHF-kupa fináléjában!

1. félidő: Jól indult a mérkőzés, 0:3-ra is vezettünk, és öt percen keresztül érintetlen maradt Solberg hálója, de aztán jöttek a hazai gólok, és Strömberg vezérletével már 5:4 volt az állás oda. Egy újabb 0:3-as roham után 5:7-re mentünk, ezt a különbséget pedig tartani tudtuk. Sőt az első játékrész hajrájába fordulva Perianu találatával már 7:10 is állt az eredményjelzőn. Csakhogy az utolsó kilenc percben egyedüliként Elghaoui volt eredményes, nekünk pedig deja vu érzésünk lehetett. A Viborg ugyanis feljött, előbb egyenlített, majd Boegelund góljával a vezetést is visszavette (12:11). A félidőben így a hazaiaknál volt az előny, összesítésben pedig háromra csökkent a két csapat közti differencia.

Fotók: e-image.dk

2. félidő: A második játékrész Solberg védéseivel indult, és Kobetic is belekezdett a gólgyártásba, de mindez nem volt elegendő. A hazaiak Andersen, majd Högdahl találataival először vezettek kettővel, majd hárommal (16:13). A Viborg vérszemet kapott, a nyitott védekezés, és a követő emberfogás eredményesnek bizonyult. Nze Minkot szinte teljesen kivették a játékból, de a párharc állását sem átbillenteni, sem pedig egalizálniuk nem tudták. Az utolsó tíz percre 22:20-as, állással fordultunk, majd Nze Minko és Kobetic találataival egyenlíteni tudtunk (22:22). Sőt, Kobetic újbóli góljával a vezetést is visszavettük. Mikor már azt hihettük, hogy megvan a meccs és vele együtt a párharc, akkor hasonló feltámadást produkált a Viborg, mint egy hete Siófokon. Nem egész három perc alatt lőttek négy gólt, és kis híján kiegyenlítették a párharcot, melyet végül Böhme gólja döntött el (27:25).

A második játékrészben Kobetic hétszer talált a hálóba, és bár kikaptunk, de 53:51-es összesítéssel klubtörténelmet írtunk, és bejutottunk a fináléba. Ellenfelünk a szintén dán Esbjerg lesz.

Edzői szemmel

Jacob Vestergaard (edző – Viborg HK): „Azt hiszem, hogy a Siófok személyében a legjobb csapat jutott a döntőbe. Egy nagyszerű klubról beszélünk, láthattam Magyarországon, hogy milyen körülmények között készülhetnek. Viszont sajnálom ezt a mai mérkőzést, mert lett volna esélyünk. Miután kivettük a játékból Nze Minkot, minden megfordult. A végén viszont a jobb csapat akarata érvényesült. Gratulálok mindkét félnek, remek párharcot játszottunk.”

Tor Odvar Moen (edző – Siófok KC): „Ebben a pillanatban csakis a továbbjutásra tudok gondolni. Bejutottunk a döntőbe, történelmi pillanat ez a klub életében. Nem játszottunk jól, de olykor szenvedve, küzdve és csúnya játékkal kell kiharcolni a továbbjutást. Ma pontosan ez törtét, nagyon boldog vagyok.”