Közös edzések és két zárt kapus mérkőzés

2022 júl 26
921 Megtekintés
Közös edzések és két zárt kapus mérkőzés
Megkezdődött a felkészülés harmadik hete, melynek programjában két zárt kapus edzőmérkőzés szerepel. Előbb szerdán, hazai pályán a HC Dunarea Braila, majd pénteken a DVSC SCHAEFFLER ellen lépünk pályára a NEKA-n. Élő közvetítés klubunk hivatalos felületein ezúttal nem lesz.

A 2022-es nyári felkészülési időszak első edzőmérkőzését szerdán, a román HC Dunarea Braila ellen vívjuk. Apró változás, hogy a korábban 18:00-ra tervezett mérkőzést korábbi időpontban, délelőtt 10:00-kor abszolválják a csapatok. A két klub hétfőn és kedden is egy kemény, de jó hangulatú, közös edzésen vett részt.

„A felkészülés harmadik hetébe lépve mindig jól jönnek az új impulzusok, így a két közös edzés nagyon hasznosnak bizonyult. Ilyenkor sokkal élesebb szituációkban találkozunk az edzéseken már begyakorolt figurákkal mind védekezésben, mind pedig támadásban. Mivel a Braila támadójátéka összeszedett, gyors és sokoldalú, így edzéskörülmények között is koncentrált védekezésre volt szükség. Várom már a szerdai mérkőzést, a két edzés alapján egy kimondottan jó összecsapásra számítok.” – fogalmazott Sirián Szederke, a kedd esti közös edzése után.

Idő közben az is eldőlt, hogy zárt kapuk mögött kerül megrendezésre a pénteki DVSC SCHAEFFLER elleni boglári edzőmérkőzés, melynek időpontja változatlan.

2022.07.26. 10:00 | Siófok KC – HC Dunarea Braila (zárt kapus)
​2022.07.29. 16:00 | Siófok KC – DVSC SCHAEFFLER (zárt kapus)