Magyar Kupa bronzéremmel zártuk a szezont

2022 máj 29
1389 Megtekintés
Magyar Kupa bronzéremmel zártuk a szezont
A 2021/22-es szezon folyamán harmadszor, így a Török Bódog Női Magyar Kupa helyosztóján is legyőztük a Dunaújvárosi KKA-t, ezzel 2014 után újra elhódítva a bronzérmet.

1. félidő: Szalai Babett vezérletével a DKKA kezdte jobban a mérkőzést (0:2), az irányító a 8. percben már háromgólos volt (2:4). Ellenfelünket a 13. percben értük utol (5:5), majd 7:6-nál már az előny is nálunk volt. Az első húsz percben „vendég” részről csupán Szalai Babett és Farkas Johanna volt eredményes, míg nálunk Juhász Fanni, Tamara Mavsar és Andela Janjusevic neve mellett szerepelt két-két gól (8:7). A szélekről sokat hibáztunk, de 9:9 után a szünetig már nem adtuk ki a kezünkből az előnyt (13:11).

2. félidő: Simone Böhme és Andela Janjusevic góllal, valamint közéékelődve egy Maja Vojnovic által védett hétméteressel indult a második félidő, ami után először vezettünk négygólos a különbséggel (15:11). Dán szélsőnk a padról érkezve tizenkét perc leforgása alatt hét (!) gólt szerzett, a 42. percben pedig már hatgólos volt az előnyünk (21:15). A DKKA főként Szalai Babett és Farkas Johanna góljainak köszönhetően kétszer is feljött négy találatra, ennél szorosabb azonban már nem lett a bronzcsata (23:19). Herczeg Lili a hajrában nagyszerűen védett, 24:20 után (52. perc) már nem kapott gólt, így végül magabiztos győzelmet arattunk a DKKA elleni szezonzárón (27:20).

A helyosztó legeredményesebb játékosa és MVP-je az a Simone Böhme lett, aki a második félidőben csereként lépett pályára és 8 gólt helyezett el az ellenfél hálójában. Herczeg Lili szintén csereként érkezett a hajrára, melyet 6/9-es mutatóval, 67 százalékos teljesítménnyel hozott le.