Megszenvedtünk a győzelemért Mosonmagyaróváron

2019 máj 01
2073 Megtekintés
Megszenvedtünk a győzelemért Mosonmagyaróváron
A K&H női kézilabda liga 24. fordulójában, szoros mérkőzésen, a hajrában fordítva gyűjtöttük be zsinórban ötödik bajnoki győzelmünket. A Mosonmagyaróvár hatalmasat küzdött, ám végül pont nélkül maradt hazai környezetben.

1. félidő: Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem lesz egy könnyű mérkőzés, a lányok fejben félig már Dánia irányába mozogtak, a mutatott játék legalábbis erre utalt. A hazai csapat 5:5 után a vezetést is átvette, igaz megtartani azt nem tudta. Remek napot fogott ki a jobb szélen Katona Flóra, a fiatal kapuvédő Dányi Bernadett pedig minden dicséretet megérdemelt. Az első játékrészben többször is vezettünk, ám két-három gólnál nagyobbra nem tudtuk növelni az előnyünket. Olyannyira nem, hogy 9:9-nél újra egyenlő volt az állás. Az első játékrész hajrájában 11:14-re is vezettünk, a szünetre pedig kétgólos előnnyel vonulhattunk (13:15).

2. félidő: A fordulást követően újra vezettünk hárommal, és labdánk is volt az előny növeléséhez, ám az nem sikerült, a hazai csapat pedig újra egyenlített. Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, miközben a kétperces kiállítások csak úgy repkedtek. Hajtai Vanessza és Andrea Kobetic is kettőnél járt, amikor előbbi a kiállítás sorsára jutott. Ezzel a hazai csapat elvesztette zavaró játékosát, aki végig a szaggatotton kívül védekezett. Mindez nem okozott zavart, olyannyira nem, hogy 21:21 után két hazai gólt láthattunk (23:21). A hajrá roppant meleg volt, ráadásul Katarina Jezic kiállítása sem jött jókor. Végül 27:27-es állásnál az utolsó percben Andrea Kobetic lövése döntött (27:28). A győzelemhez kellettek a csereként beálló Denis Dedu védései is, kapusunk az utolsó másodpercekben Tilinger Tamara ziccerét fogta.

Edzői szemmel

Bognár Róbert (edző – Mosonmagyaróvár): „Végtelenül büszke vagyok a csapatomra, mindent megtettünk azért, hogy eredményesek legyünk. Ki akartuk használni azt, hogy ellenfelünk fejben már az EHF-kupa döntőjében jár. Ki kell, hogy emeljem Katona Flóra játékát, aki kilenc kísérletből kilenc gólt dobott. Sok sikert kívánok a Siófoknak.”

Tor Odvar Moen (edző – Siófok KC): „Volt egyfajta félelem bennem a mérkőzés kezdete előtt, hiszen mindenki fejében benne van már a vasárnapi döntő. A hazai csapat nagyon jól játszott, és hatékony védekezést mutatott. Ez a győzelem tényleg csak egy nuanszon múlt. Ettől függetlenül nagyon boldog vagyok, hiszen megvan a kettő pont. Számunkra ma ez volt a legfontosabb.”