Megvan a tizedik bajnoki siker

2022 már 19
1323 Megtekintés
Megvan a tizedik bajnoki siker
A K&H Női Kézilabda Liga 18. fordulójában a Váci NKSE otthonában szereztük meg a 2021/22-es szezon tizedik bajnoki győzelmét.

1. félidő: Hazai gólokkal indult a mérkőzés, 4:1-es állásnál Uros Bregar kért időt. Ellenfelünket 8:8-nál értük utol, ami után a fordítás is összejött (8:9). A két csapat 16:16-ig fej-fej mellett haladt, az első játékrész hajrája azonban jól sikerült, így háromgólos előnnyel vonulhattunk az öltözőbe (17:20).

2. félidő: Miután védekezését egyik csapat sem tudta feljavítani és a folyamatos kapuscserék sem hozták meg a várt eredményt, nyilvánvalóvá vált, hogy az eredményesebb támadójáték dönthet (23:26). A kilenc gólig jutó Kuczora Csenge, valamint a hét góllal záró Kácsor Gréta vezérletével a Vác végig mérkőzésben maradt, de az egyenlítés a számukra nem jött össze (26:28). Debreczeni-Klivinyi Kinga (6 gól) ezúttal is remek vezérnek bizonyult, Katarina Jezic (6) és Simona Szarková (5) pedig gólerős támadójátékkal rukkolt elő (29:32). A mérkőzés MVP-je azonban egyértelműen a 11 gólos Andula Jenjusevic volt, akinek a góljai azt jelentették, hogy a közvetlen hajrában már nem kellett izgulnunk (32:36).

Katarina Jezic a mai mérkőzésen megszerezte 600. találatát SKC-mezben, amihez külön gratulálunk!